Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Irodalmi értesítő

194

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

hogy magában Rómában létezik a missale és breviarium rubrikától eltérő szokásjog, melyet a kardinálisok, sőt maga a pápa is lelkiismeretesen megtart. Innen a rituale roma- numra áttérve kimutatja, hogy Rómában nem úgy temetnek mint azt a rituale előírja, sőt a szentségek kiosztásában sem követik mirdenben annak rendeletéit. Egybeveti a keresztség és házasság szentségének rubrikáit, beigazolja, hogy a házas- ság kötésénél meg van engedve, hogy a consensus kérdése anyanyelven legyen intézhető, ellenben ugyanez nincs meg- engedve a keresztszülőkhöz intézendő kérdéseknél, mégis Rómában ezen kérdések nem latin, hanem olasz nyelven intéztetnek.

Továbbá a SS. Rit. Congregatio határozatairól kimu- tatja, hogy azoknak nincs egyetemlegesítő erejük, azon egyháznak szólnak, melyhez intézve vannak, csakis a felvetett kérdés megoldására vonatkoznak; sőt ugyanaz kész az egyes egyházak szokásjogát saját ellentétes határoza- faival szemben is fentartani. A SS. Rit. Congregatio ezen eljárását gyönyörűen vezeti vissza a szerző a trienti zsinat dogmatikus határozatára, melyet az egyházban elfogadott és jóváhagyott szertartásokra nézve hozott. A »Si quis dixerit etc.« három jelszavát: »receptos, approbatos et consuetos« rítust oly elmeéllel, oly meglepő és meggyőző erővel magya- rázza, hogy a szokásjog jogi hatálya felől kétségben senki többé nem lehet.

A IY—VI. fejezet történeti fejtegetéseket foglal magá- ban, melyekből látható:

1. A trienti zsinat idején, sőt jóval később sem volt a római egyháznak hivatalos kiadású rituáléja.

2. A magyar egyháznak sz. István király II. törvény- könyve 34. fejezete szerint volt »Baptisterium« névvel jelölt rituáléja és az 1114. évi nemzeti zsinat 26. fejezete szerint ezen »collaudált« könyvet kellett használni, melyről az 1279. évi budai zsinat igy szól: »librum, qui dicitur manuale, habeant singuli presbyteri parochiales« s használatát elren- deli; ilyet 1416-ból, 1429-ből és 1568-ból bírunk is.

3. Legrégibb nyomtatott rituálénk 1525-ben jelent meg