Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

104

DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF.

lelkesedjenek, azt kitörülhetetlenül véssék emlókezetökbe, hogy azt gyakorolják, azaz élőtökben megvalósítsák, hogy az ennek ellenében felmerülő kisértések ellenében megedzve és szent föltételekkel és elszántsággal lépjenek fel. Csak ezáltal válik igazán gyakorlativá a beszéd.

Erre azonban nem elegendő, csak a hallgatónak értei- móhez, kedélyéhez szólni, hanem föl kell verni az emberben az alvó tetterőt is. Be kell hatolni a szív, a lélek rejtekébe. Szárnyat kell a léleknek adni, amelynek segélyével föl- emelkedhessék Istenéhez.

Ehhez pedig szükséges, hogy a pap maga is tudjon lelkesülni!1

2. Ne feledje a pap, hogy hozzájok és nekik (t. i. a hívekhez és híveknek) — bár mindig egyúttal Istennek, azaz Isten dicsőségére is — beszél. Ez a pont az, amelyről, sajnos, legtöbbször feledkezünk meg, s épen azért legtöbb- szőr nem gyakorlati az egyházi beszéd. Az egyházi beszéd - mondjuk. Mert a világi szónok, úgyszólva, mindig gyakorlati, s azért világos, érdekes, csupa hévvel tele. S ez érthető is. A világi szónok tudja, miért, kiről, mi okból beszél? Midőn Tullius Cicero Rosciust védelmébe veszi, szeme végig villan a fórumon állók ezrein, és kezd hévvel, szenvedélylyel beszélni emberéről és meghódítja a hallgató- ságot.2 Demosthenes, midőn hazafiúi fájdalomtól elborult lelke villámait szórja a hazája szabadságát veszélyeztető hódító ellen s százezreket tüzel fel ellenében, tudja, kiről, kikhez, mit kell beszélnie. Nem csoda, ha egy pillanatra sem téveszti szem elől, hogy kikhez kell szólania? És így tovább ... a politikai, a törvényszéki szónok stb. mind tudja, kikhez, miről kell beszélnie. De az egyházi szónok tárgyát szabadon választhatja, a láthatatlan Isten és a lát- ható hallgatóság között tátongó űrt vajmi könnyen elveszti szeme elől s megfeledkezik a legfontosabbról: hogy kiknek és kikhez beszól ? S amint erről megfeledkezik, beszéde már nem gyakorlati többé.

1 L. Erényi K. reÜex. a Hittud. Foly. 1897. 107—135. 1.

2 Jungmann. I. 100.