Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Nyögér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

17

jának közelébe, hogyha jócselekedeteik, mint a magasba szálló illat hatnak fel a mennyekbe, ha életöket a Szent- háromság egy Isten dicsőítésében töltik el.

Regen a szent vértanuk ereklyéit rejtő tartóba még az oltáriszentseg egy részecskéjét is belehelyezték. Ahol alkalmazták, akik tették ezt, azokat az a törekvés vezette, hogy az oltárt, amely Krisztus sírját. jelképezi, Krisztus valóságos sírjává tegyék és hogy a vértanuknak csontjai már itt e földön is a mennyei oltár jelképében együtt legyenek a Krisztussal.

A ciszterciek rendjének történeti könyvében fordul elő erre adat. Ez azt írja, hogy G-aufridus, sorai (Rómához közel) püspök, midőn egy ódon templomot javíttatott, a szétszedett oltárban egy igen régi rozsdaette ereklyetartót talált, amelyben a szentek ereklyéin kívül az Úr teste is ott volt.1

Sőt van adat arra is, hogy némely helyen az esetben, ha szent vértanú ereklyéje megszerezhető nem volt, elegen- dőnek tartották azt, hogyha egyedül az oltári szentség volt az ereklyetartóban elhelyezve. Erről szól a 816-ban tartott celychitai zsinat Angolországban, melyen e tárgy érdemében a püspökök így határoztak: »Midőn templomot építenek, azt az illetékes megyés püspök szentelje föl, a vizet ugyanaz maga szentelje meg, hintse szót és úgy végez- zen mindent, amint az a Szerkönyvben benne van. Azután az oltáriszentséget, amelyet ő ugyan eszerint a szertar- tás szerint konszekrált, tegye bele a tartóba az ereklyékkel együtt. És hogyha az egyéb ereklyéket elhelyezni nem lehet, mindazonáltal ez maga teljesen elegendő, minthogy ott van a mi Urimknak, Jézus Krisztusnak a teste és a vére«.2

E szokást azonban III. Ince pápa, mint helytelent, megtiltotta, minthogy Krisztus teste a lélek eledele, annak a betegek útiköltségéül és a léleknek áldó megerősítőjéül

1 Exord. Ord. Cist. distine. 3. cap. 23. In not. Liturg. Rob. Sala Taurin.

־ Can. 2. In Notis liturgic. Robert Sala Taur.

Hittudományi Folyóirat. 1902.

2