Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATBÓL. 85 emberekkel szemben, akinek az a feladata, hogy megismer- tesse velők az Ur akaratát; annak a nagy feladatnak és küldetésnek megvalósítója, amelylyel az Űr egyszülött Fiát, az Ur Jézust bízta meg, ' midőn öt e világba küldötte, s amelyet az Ur Jézus azután az evangélium hirdetőire ruhá- zott át.« Pro Christo legatione fungimur; tamquam Deo exhortanti per nos.1 Nem kell-e, hogy ennek tudata áthassa egész ben- sónkét ? És ha a szónoklat nagy művészet, nem szükséges-e minden erőnkből arra törekednünk, hogy elsajátítsuk ezt a művészetet? Hiszen itt nem hiú világi dicsőségről, hanem a lelkek üdvösségéről van szó, azon lelkekről, akiket az Isten, a Gondviselés reánk bízott, s akikről egykor Isten előtt számot keilend adnunk! Már pedig a szónoklat nagy művészet, méltán nevezik azt a művészetek művészetének, »regina artium«. Mert minden művészet magasztos és hasznos s nagy- bán nemesíti és emeli az emberi lelket, de egy sem oly magasztos és üdvös, egy sem nemesíti és tökéletesíti any- nyira az emberi lelket mint a szónoklat (értve az egyházi szónoklatot), mint amely egyenesen az Istenhez vonja és fűzi az embert, amelynek nincs is más célja, mint hogy az embert örök rendeltetésére emlékeztesse, végcéljához juttassa, s ha netán attól elfordult, újra magábaszállásra bírja és Istennek s így örök rendeltetésének és magamagának vissza- adja az embert. íme! minő magasztos tekintet! Minő fönsóges cél! Itt egysül emberi kézben a teremtő erő, amely újjá alkotja és új szellemmel ihleti a megtévedett embert! Valóban isteni hatalom és isteni művészet ez, amely jól alkalmazva még a vadakat is megbűvöli, és egyszerre, mintegy varázsütésre, fölébreszti és megeleveníti a megholt lelket, föltámasztja az embert! Ez a művészetek művészete! > II. Cor. 5, 20.
