Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

786 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK; VEGYESEK. élő katholikus szellem meghonosításáról gondoskodni; a katho- likns egyetem létesítése érdekében mind több helyről emelke- dik szó, mind nagyobbak lesznek az adományok, gyűjtések. Azonban ha egyes egyházmegyék megmentették összes nép- iskoláikat, viszont van egyházmegye, ahol 1867-ben minden plébániának, sőt sok fiókközségnek is katholikus iskolája volt, míg ma leapadt azok száma talán felére. Vannak megyék, ahol az egyházmegyei és a kerületi tanfelügyelők szakérte- lemmel és buzgón teljesítik feladatukat, ahol van kerületi 1 és egyházmegyei katholikus tanítóegylet és gyűlések, sőt tani- tói lelkigyakorlatok; de viszont vannak megyék, ahol az nem így van; végül van országos kath. népoktatásügyi tanács és tanítói nyugdíj szövetkezet, de nincs országos kath. tanító- egylet és gyűlés. Ami a középiskolákat illeti, nincs országos katholikus tanáregyesület és gyűlés és annak színvonalon álló élénk szakfolyóirata, amelyek mind korrekt és intenzív katholikus szellemben működnének. Sok még a tennivaló és nyilvánvaló, hogy addig nem érjük el a katholikus nevelés- oktatásügy új virágkorát, amíg a papság a katholikus nevelés- oktatásügyi irodalommal behatóbban nem foglalkozik. Pedig fontos dolog a katholikus iskolaügy nagyon, mert ez minden reform alapja, mert, ismétlem, akié az ifjúság, azé a jövő. Temesvár. Dk. Kovát» Sándor. (Vége következik.) 1 Hasonlókép tart, de csak néhol külön kerületi értekezletet a hitoktatókkal az esperes, pl. az aradi kerületben, Istenben boldogult Riesz G. esperes, ami, úgy tudom, azóta állandósult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom