Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

ן kell, csak az a kérdés, kiért küzdünk, kiért szenvedünk? Kint a világban annyi a meddő munka és a reménytelen fájdalom: sőt a világ örömei, a legnagyobbak is, már maguk- bán hordják a fájdalom, a szomorúság csiráját, mint a rózsa tövissel jár. Csak a hit, az erkölcsi világrend, az örökélet, az Isten és az emberek iránt való szeretet szempontjából fogva fel az életet, mondhatni, hogy a szomorúság is örömmé változik, nem éri csalódás, mert nem erre a világra számít, körüljár jót tevén, és nem a világtól számít hálára, hanem Istentől irgalmas ítéletre. Napjainkra is igen találók sz. Ágoston1 szavai: »Az életben, úgymond, fökép napjainkban, mi sem könnyebb, mint a püspök vagy áldozópap hivatala, ha azt erkölcsi komoly- ság nélkül és az embereknek hízelegve (vagyis világi szel- lemben) viseljük; azonban semmi sem szánalomra méltóbb, elszomorítóbb és kárhozatosabb, mint ez eljárás Isten előtt. Viszont nincs terhesebb, fáradságosabb és veszélyesebb hivatal, de fordítva, nincs ennél áldáshozóbb sem, ha úgy viseljük, amint az Úr parancsolta.« Es így nyilatkoznak a szentek mind, akik megfontolták, mily nagy terhet és mily nagy felelősséget rak az ember vállaira e hivatal. Sz. Ágoston, sz. Jeromos, Naz. sz. Gergely, Aranyszájú sz. János gyengéknek tartották magukat e hivatal viselésére és csak Istenben bízva vállalták el. Gyönyörűek; örökértéküek Naz. sz. Gergely észrevételei e tekintetben:1 2 »Mindig valami rendkívüli nagy dolognak tartottam a lelkek vezetését. Igen nehéz az engedelmeskedést megtanulni, de még sokkal nehezebb a parancsolás (vezetés, kormányzás) kötelességét teljesíteni. Minél fenségesebb vala- mely hivatal, minél magasabb valamely méltóság, annál nagyobbak a veszélyei is. Nem hatja át a posztót oly könnyen a festék, amibe bemártod, sem a pestis lehe nem terjed oly sebesen és mérgez meg oly hamar minden élőt, mint amily gyorsan követik az alattvalók eliiljáróik rossz 1 Epist. 21. ad Valérián. Épp. 2 De fuga, int. orat. 2-a. HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. 709

Next

/
Oldalképek
Tartalom