Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

744 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. védelemben ismerkedik meg korunk elméleti tévedéseinek cáfolatával. Mint a dogmatika, úgy a keresztény erkölcstan is pozitív vagy spekulativ módon tárgyalható. Azonban a pozitív erkölcstan kissé el van hanyagolva. Jól mondja ebben a tekin- tetben Hettinger 1: valamint a hittan az egyház tanítása és a kinyilatkoztatás, vagyis Szentírás és hagyomány alapján állítja fel tételeit: úgy kell történnie a keresztény élet elvei- vei is az erkölcstanban. Elvben ezt mindenki elismeri és sz. Alfonz különösen is hangsúlyozza, mégis még sok hiányzik, míg ez tökéletesen és következetesen meg lesz valósítva. Igaz, a Szentírás nem tartalmazza az erkölcsi törvények teljes kódexét, de igenis nagy részét és felséges erkölcsi példákat; azonfelül kiegészíti a hagyomány, amelynek fór- rásai a tanító-egyház határozatai, a szentatyák, a hittudósok és a tanuló egyház közmeggyőződése. Az egyház a legrégibb időtől fogva, valamint hitéről, úgy erkölcsi öntudatáról is számtalanszor tanúságot tett. Számtalan egyházi törvény, zsinati határozat, döntvény 2 fekszik a moráltheologus előtt, amelyeket ép oly kevéssé szabad figyelmen kívül hagynia, mint a dogmatikusnak a hitbeli határozatokat. Ide tartóz- nak végül az egyházfegyelmi rendeletek, mert ezek, bár közvetetlenül csak a külső keresztény élet rendezését céloz- zák, mégis közvetve az erkölcsi rendre vonatkoznak, és az egyház az egyetemes fegyelmi szabályokban ép oly hibáz- hatatlan, mint dogmatikus határozataiban. A tételes erkölcstan forrásai továbbá a szentatyák összehangzó tana, mert a hagyomány hiteles tanúi, továbbá a hivatalos liturgikus könyvek, a hittudósok egybehangzó véleménye, mint a hittanban, végül a hívek egyetemes hite, a közszokás és. egyetemes gyakorlat; mert a tanító-egyház tudtával és hallgatag jóváhagyásával van a közszokás, épen azért a földkerekségén szétszórt összes hívek közös élet- módja döntő érv és hatalmasabb védőfal minden alanyi nézet 1 Id. mü. 368. k. a Az erkölcstani döntvényeket a congr. Officii és a s. Poeni- tiaria hozza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom