Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve
HITTUDOSliXYI MOZGALMAK. VEGYESEK. 741 külön választotta az erkölcstantól a lelkipásztorkodástant, amely a német, osztrák és magyar papnevelőkben ma is mint külön tantárgy szerepel. — Az erkölcstan fontosságáról és szükséges voltáról alig kell szólanunk, hisz ez adja elő a kér. gyakorlati életet és azért valamint a gyóntatásnál, úgy egyáltalában a hívek lelki vezetésénél alapos erkölcs- tani ismeretek nélkül a pap nem boldogulhat. Azonban az erkölcstan tanulásának sikere, valamint a dogmatikáé, nagyban függ a kellő bölcseleti előképzettségtől. — Hisz az erkölcstan első része, mely az emberi cselekedet mivoltáról, a lelkiismeretről és a törvényről, bűnről és erény- ről, a különféle erkölcstani rendszerekről szól, teljesen filo- zofiai alapokon nyugszik. Ezek alapos ismerete nélkül pedig egész erkölcstani tudása a tanulónak merő száraz adathalmaz lesz, amelynek hasznát venni alig tudja, s ép ebből az okból, minthogy nálunk legújabb időkig a theologiát filozófiai elő- képzettség nélkül tanították (sőt a kér. erkölcstant legtöbb helyen ma is kér. erkölcsbölcseleti előképzettség nélkül tanít- ják), az eredmény természetesen az, hogy papságunk épen a theologia két legfontosabb tantárgyában, a dogmatikában és erkölcstanban a leggyengébb, !1 legkevésbbé járatos, ott- honos, maga hittudományi irodalmunk is ezt bizonyítja, ebből a két tantárgyból a legszegényebb, mondja ugyancsak Mihályi! id. helyen. Az erkölcstan sikeres tanításánál első feltétel tehát a kellő bölcseleti előképzettség (Philosophia moralis). Az erkölcstan sikeres tanításának másik feltétele a casuistikus gyakorlatok. Ami a dogmatikában a disputatio, az az erkölcstanban a casuistika, a mélyreható tanulásnak, a dolgok alapos megértésének élesztője, az elvek gyakorlati alkalmazásának tanítómestere. Ezért kell az erkölcstant úgy előadni, hogy az elméleti előadó órák mellett hetenkint legalább egy-egy óra jusson casuistikus gyakorlatokra, ame- lyeken az erkölcstani elveket a gyakorlati élet változatos eseteire alkalmazni megtanulják a növendékek. így van az a Collegium Komanumban, a freiburgi katholikus egyetemen, a szerajevói papnevelőben és más intézetekben. Csak az a