Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Huber Lipót: A Messiás megjelenésének ideje Dániel próféta szerint
A MESSIÁS MEGJELENÉSÉNEK IDEJE. 687 S ime, épen most ült Dávid trónjára az idegen és gyűlölt idumei Heródes! Sőt alig néhány év múltán (Kr. u. 7.) épen Juda lesz legelőbb római tartománynyá, mely sorsban kót-három évtized után Palesztina többi részei is osztoz- nak. Hogy a büszke Jeruzsálem ily szégyenletes függésbe került s Juda országában, Jehova választott népe fölött római prokurátorok önkénykedtek, nem volt-e ez világos jele az idők teljének! . . . S valóban soha azelőtt oly hőn nem vágyakoztak a szabadító fölkent fejedelem, a Messiás-király után, mint ép most, hogy idegen királyok tárták kezükben Juda jogarát. Soha azelőtt nem fakadt oly bensőségteljes vágyakodással szívükből Izaiás esengő »Rorate coeli«-je, mint mostan: »Egek! harmatozzatok onnan felül, és föllegek csöpögjék az Igazat! Nyilatkozzék meg a föld, és teremje az Üdvö- zítőt!«1 Még soha, soha nem tölté el lelkűket oly izgalom, oly várakozás, mint ekkor. Ez általános epedós, e csaknem türelmetlen várakozás — mely oly ekklatánsan kitűnik a húsvéti bárány elköltésekor mondott ú. n. geullá-imákban 2 — s a Jövendőnek közelsége miatt a megjelenésére valló minden jel a legnagyobb figyelem tárgya. így, midőn megjelennek Jeruzsálemben a napkeleti 1 Izaiás 45, 8. 1 E geullá-imákban (megváltásérti imákban) a többi között így esengtek Istenhez a Messiásért: »Istenünk s őseink Istene, óh engedd, hogy hozzád emelkedjék, elédbe jusson, hozzád érjen, elfogadtassák, meghallgattassék s figyelemre méltónak találtassák emlékezetünk és végzetünk ; őseink emlékezete, a Messiásnak, Dávid szolgád fiának, emlékezete!«.... »Az irgalmas Isten tegyen minket méltóvá a Messiás napjaira s a jövendő élet boldogságára !« . . . »Óh, Uram, segíts ! Óh, Uram, segíts ! Óh, Uram, boldogíts !« . . . »Áldva legyen, aki jő az Ur nevében!« A. Kisch, Die Pessach-Haggada, Prag, 1889. 46. 50. és 56. old. . . . Én Istenem! ha Izrael megismerte volna látogatásának napjait, ha felismerte volna Krisztus korában, hogy hiszen a szabadító Messiás a názáreti Jézusban már közöttük jár, bizonyára nem esengett volna már e napokban érte oly epedőn ; az imák esengését felváltotta volna az ujjongó öröm, kitörő határtalan lelkesedéssel üdvözölte volna az atyáinak ígért s ime valahára meg- jelent lelki Szabadítót, igen, lábai elé borul s imádja vala . . . 45*
