Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Huber Lipót: A Messiás megjelenésének ideje Dániel próféta szerint

A MESSIÁS MEGJELENÉSÉNEK IDEJE.

667

(néhány évtized múlva)1 a templomban a pusztaság utá- latossága (a templom a fanatikus zelóta zsidók által meg- szentségteleníttetik, meggyaláztatik s a förtelmek és iszo- nyatosságok után elpusztíttatik, ami a városnak Kr. u. 70-ben történt ostroma alkalmával a legborzasztóbb módon teljesedett be),2 s foggtig és végig megmarad a pusztulás« (a pusztulás állandó leszen, vagyis: az idők végéig sem épül föl többé a zsidó templom s így sem a régi istentisztelet‘ sem a theokratia helyre nem áll).3

1 Habár a borzasztó isteni megtorlás nem azonnal, hanem csak mintegy négy évtizeddel későbben volt bekövetkezendő, Dániel lát- szólag mégis úgy tünteti föl azt, mintha az a 70-ik évhétben követ- keznék be. Tehette ezt azon szoros oksági összefüggésnél fogva, mely a Messiás megöletése és az emiatt bekövetkezett büntetés között léte- zik ; s tehette azért is, mert kezdetét vette a végpusztulás már akkor, midőn a fanatizált zsidók Pilátus előtt azt kiálták : »Az ö vére mi rajtunk és a mi fiainkon !« (Máté 27, 25.)

2 A jóslat e részletére hivatkozik Jézus a Jeruzsálem pusztu- lásáról és a világ végéről mondott nagyszerű jövendölésében, v. ö. Máté 24. 15 ; Márk 13, 14 ; Lukács 21, 20; Flavius József is céloz reá,

v. ö. Bell. Jud. IV. 6, 3, VT. 2, 1 és IV. 5, 2, mely helyekből kitü- nik, hogy a Dániel által megjövendölt pusztulást épen a rómaiak által okozott pusztító rombolásról értelmezték a zsidók.

3 Ismeretes a történelemből, hogy a hitehagyott Julián császár (361—363.) Krisztus iránti gyűlöletből megakarván hazudtolni az Üdvözítő szavait, aki Dániel e jövendölését ismétlé, megparancsolta a zsidóknak templomuk fölépítését. Hozzá is fogtak. Az Isten azonban nyilvánvaló csodákkal akadályozta meg a megkisérlett építést. S erről nemcsak egykorú keresztény írók (Chrysostomus, Horn. contra Jud. et quod Christus sit Deus η. 16 ; Exposit. in ps. 110. n. 4. 5 ; Hom. 4. in. Matth, η. 1; Ambrosius, Epist. 29. ad Theod; Rufinus, X. 37: Theodoretus, III. 15; Sokrates, III. 20; Sozomenus, V. 22. s mások), hanem Julian barátja, a pogány Ammianus Marcellinus (Histor. XXIII.

1. Julian, epist. 25. fragm.), sőt egy zsidó író, rabbi Gedaljá (Salsélet Hakkabá 89b) is tanúskodnak . . . De a történelem arról is tanúskodik, hogy Titus óta egész Palesztina állandóan sínylődik az Isten büntető ítélete alatt. Titus után századokon át a pusztító barbároknak csaknem szünet nélkül való harctere; s jelenleg is állapota fölötte vigasztalan: folytonosan nyög a törökök járma alatt, hervad, romlik, pusztul úgy7 anyagi mint szellemi tekintetben. A világ végén pedig, mondja Corne- lius a Lapide, a hagyomány szerint a gonoszság fiának, az Antikrisz- tusnak székhelye lesz, központja az utolsó és legnagyobb csatáknak.