Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATBÓL. 507 flandriai (éjszaki) és a vallon (déli) Belgiumban használatos franczia nyelvet. A legrégibb flandriai írók közé tartozik Joan. Ruysbroek (1293—1381.), kinek misztikus iratait dicsérettel említik. (Ger- kard Groot, Wilh. Jordan, Laur. Surius.). A XV. században a flamand nyelvet kiszorítja a burgundi uralkodók által meghonosí- tott francia nyelv, melylyel a francia szellem és könnyüvérűség is meghonosodott Belgiumban. Olivier Maillardról olvassuk, hogy ezt, Brugesben prédikálván, keményen ostorozta. A XVI. század- bán a reformáció itt is kísért, de a kis belga nemzet a nagy kísértések között is hű maradt apái hitéhez. Sőt Belgiumban a XVI. és XVII. században kitűnő hittudományi intézetek virá- goztak, melyekből európai hírű tudósok kerültek ki, mint: Joan. Hessel, Guil. Estius, Lessius S. J., Cornelius a Lapide (Van den Steen S. J. f 1637.), Bonfrerius (S. J.), Jacob. Marchant, Franc. Silvius (Du Bois), Joan. Bollandus S. J., a Bollandista bizottság elseje (f 1665.), Christianus Lupus, Daniel Papebrochius (van Papenbroek S. J. j- 1714.).1 Latin beszédet írtak Arsdekin R., jezs., Jodocus a Gastro, bemard., Math. Faber, jezs., Ant. Sander, Jac. Lobbet, jezs., J. Wellens, tan., Leon a S. Laurentio, karm. Sőt voltak olyanok is, akik flamand nyelven szónokoltak és írtak, de később beszédeiket latinra fordították: Laur. Beyer- linck (Colon. 1627.), Róbert Fossanus (Namur. Conciones cateche- tichae.). A XVII és XVIII. században: Andr. Willart, Engel- grave, dom., Franc. Coster, jezs. (Catholycke Sermoenen), R. Backx, antwerpeni kanonok (Sermoenen op den soudar — op de tien geboden — op de sondagen — op de heiliydagen), J. Versliipe, Corn. Hagart, jezs., A de Vloo, brugi kolleg. kanonok, J. Vleys, Com. de Bye, Massenin, brugesi archidiak., Florissone, Tkom. Wes- pin, jezs. (f 1695.), Van Hoorn, ág. r., Nie. Stassart, Jac. Villa- máért, kg. r. A XVIII. és XIX. század Belgiumra szerencsétlen háborúkat hozott, melyek az egyházi életre és szónoklatra is kedvezőtlen befolyással voltak, mígnem 1830-ban, midőn Belgium függetlenségét kivívta, a katholikus szellem is ismét öntudatra ébredt. Azóta lázas sietséggel iparkodik e csodálatraméltó, hangya- szorgalmú nemzet pótolni századok mulasztásait minden téren; csak épen egyetlenegy drágakő hiányzik a koronából, amely Belgiumot ékesíti, t. i.: az egyházi ékesszólás. Mindamellett nem hiányoztak teljesen itt sem jeles prédikátorok sem, mint: Valeke (1802.), Car. Petri, Van Olyenburch, de Bast (1834.), Billuart, Feiler, de Smet, Antonissen, dóm. r. (1829.), Beugel, prem. (1835.), Jacobs, mechelni vic. (1842.), Tourbé, fér. r. (1807.), Matthijs (Sermonen), Vendrick (Sermonen 1885—88.), Schoofs, Van der Kerekhove, > Pelczar. i. m. 337.
