Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
484 DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF. Michael Bősei, malork. püspök bib., Guido de Perpiuan, karmel. gener, később elnai püspök, Pedro Tenorio tőled, érsek, Juan de Salamanca, dóm. r., Filip. Bivot, karmel., Franc, de Bacon, karm. (Repetitorium praedicatorum), Franc. Jimenet, minor., kés. alexandr. pátriárka, Lupo de Olmedo, Juan Ballester, karm.1 A spanyol egyházi szónoklat az újkorban. — Az egyházi szónoklat felvirágzása. A XVI. és XVII. században Spanyolor- szágban az egyházi szónoklat felvirágzott. A büszke spanyol szellem nemcsak hogy jogarát biztosítá, de hatalmát Európa másik felére is kiterjeszté, úgy hogy császára, V. Károly, elmond- háttá: birodalmában a nap sohasem nyugszik le! Sőt Spanyol- ország egy ideig vezére is volt Európának irodalom, művészet, tudomány dolgában. Amin nem is csodálkozhatunk, ha végig- tekintünk, hogy csak egyet említsünk: hittudósainak fényes során, amely nem csekélyebb neveket tartott fenn, mint egy Laynez, Soto, Salmeron, Suarez, Victoria, Camus, Valencia, Mai- donatus, Mariana, Saa, Toletus, Lugo, kik mind e korszakot emelték tudományukkal. Sőt még többet mondunk, ha Spanyol- országnak nagy szentjeit említjük, kiknek élete és működése θ korszakra esik, aminök: sz. Terézia, keresztről nevezett sz. János, loyolai sz. Ignác, Jézus társaságának alapítója, Istenes sz. János, Villanovai sz. Tamás, Borgias sz. Ferenc, Aicantarai sz. Péter, akiknek élete és működése felderítette Spanyolországban a lelki- pásztorkodás és az egyházi szónoklat aranykorát. Elősegítették ezt: a spanyol egyetemek felvirágzása, papnevelő-intézetek alapi- tása, a szentírás és a patristika tanulmányozása, a népmissziók és papi szent gyakorlatok, elmélkedések és a papi eszmélödés meghonosítása. Itt látjuk helyén valónak a spanyol egyházi szónoklat jel- lemzését és általános bírálatát. ·— A spanyol egyházi szónoklat valójában nem áll Bourdaloue, Bossuet, Massillon színvonalán, de különösen előnyös oldala a vallásias kenetesség, és magán viseli a misztika bélyegét, melynek főképviselői: villanovai sz. Tamás, Juan d’Avila és Granadai Lajos. Mig az olasz ékesszólásnak sajátsága a nyelv és a szellem bizonyos lágyságában és édessé- gében rejlik, a spanyol nemzeti szónoklatot szent komolyság és mélység, a kifejezésnek teljessége jellemzi, s e jellem sajátságos 1 Don Antonio Bravo y Tudela. Historia de la Elocuenzia cristiana. T. segundo. Madrid. 1864. 100—155. 1. — Don Jose Amador de los Rios. Historia critica de la literatura espanola. T. 7. Madrid. 1862. — Gil y Zarate. Manual de literatura espan. Paris. 1853. — Pelczar i. m. Ilispaüscy. cz^sé III. str. 242—253. — Van Hemel. Précis de rhétorique sacrée. Bruxelles. 1855. III. partié. Hisp.
