Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 429 Kómát arra kényszerítette, hogy a gyakorlatot abususnak minősítse s azt egyszer s mindenkorra betiltsa. A munkácsi és eperjesi püspökök mindent elkövettek, hogy Kómát leg- alább a végrehajtás tekintetében enyhébb eljárásra bírják, de midőn a hívők látták, hogy a rendelet végrehajtása egyes hitközségekben tényleg kezdetét vette, nagy forrongás támadt közöttük. Különösen a két egyházmegye világi intelligenciája, mely eddig a liturgikus gyakorlat tűrt volta miatt majdnem a teljes hitközömbössógnek engedte át magát, — most tudatára jutott kötelességének. Először is a tiltó rendeletet helytelen információknak tulajdonította, amelyet egyházi törvényeink szerint meg lehet fölebbezni ad papam melius informandum. Másodszor, midőn a papság kezét, mely eddig a liturgikus gyakorlatot kitelhetőleg istá- polta, az egyházi fegyelem által lekötve látta: arra támasz- kodott, hogy az egyházi történelem nem kevés számban ismer oly eseteket is, amelyekben az apostoli szentszék egy- szerű laikus hívők kezdeményezésére hozott fontos határo- zatokat. Harmadszor belátta az intelligencia, hogy a balás- falvi román egyházi provincia kihasítása helytelen útra terelte a magyar liturgikus mozgalmat, mert nemcsak a politikai térre vitte át a liturgia kérdését, hanem ezenfölül a különben sem nagyszámú görög katholikus magyarságot még meghasonlásba is hozta egymással, mert míg az egyik rész egy külön magyar püspökség fölállítását követelte, addig a másik rész nem akart kiválni a régi munkácsi, illetve eperjesi egyházmegyei kötelékből. Belátta tehát az intelligencia, hogy a magyar liturgia ügyét csakis a két pártra szakadt óhitű magyarság egyesítése mellett és csakis egyházi úton, a jelenlegi enyházmegyók kereteinek bolyga- tása nélkül lehet dűlőre vinni. A forrongás arra vezetett, hogy 1898. évi június 20-án Szabó Jenő főrendiházi tag elnöklete alatt megalakult a görög szertartású katholikus magyarok országos bizottsága. Szabó Jen'ó az első görög katholikus világi férfiú, aki 0 Fel- felsége kegyelméből bejutott a főrendiházba s kinek a köz- gazdasági, különösen a vasúti téren országosan ismert neve

Next

/
Oldalképek
Tartalom