Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 309 fényes korszaknak világító és éltető napja'XIV. Lajos volt. Nélküle az egyházi szónoklat aligha emelkedik vala fel oly fejedelmi magas- latra. — A XVII. század Franciaországban époly szerencsés befő- lyással volt a vallási életre és fegyelemre, mint az irodalomra és művészetekre. Elökészíték az egyházi szellemet nagy főpásztorok szorgoskodása s nagy szellemek, mint salezi sz. Ferenc, paulai sz. Vince, Olier, Eudes, Berulle és mások, a gyakori zsinatok, szeminá- riumok alapítása, egyházi rendek alapítása, mint: az oratorianusok, ferencrendiek, domonkosok, trappisták, lazaristák stb. — Ellenben sötét oldala azon kor történetének a Gallicanismus és a Janse■ nismus, melynek mindkét oldalról megvoltak szomorú követkéz- ményei. Azonban az egyházi szellem és egyházi szónoklat ezen időben a legszerencsésebb viszonyokra talált. Maga XIV. Lajos, bár maga nem állt felül minden kifogáson, a legelső és legba- talmasabb támasza volt az egyházi szellemnek és jóakaró végre- bajtója az egyházi fegyelemnek s az alól udvarát sem menté fel. A királynak s udvarának személyes jelenléte a szentbeszéden (a cod. 1. cikkelye ezt kötelezővé tette), a hittudományi tanulmá- nyok javítása s azon körülmény, hogy a király maga hívta meg az egyházi szónokot és a nagy egyházi szónokokat ezen érdemekért magas egyházi fokozatra emelte, a legnagyobb mértékben emelte az egyházi szónoklatot, ami érthetővé teszi ismét az óriási len- dületet, mely e korszakban mint a legelső művészet mutatkozik. Nagy szellemek támadtak az egyházi szónoklat terén, kiknek szája- ból aranyfolyamként ömlött a szó, s kik mind a Patristika emlőin s a szentírás alkalmazása s a régi rhetorok tanulmányozása útján nőttek nagygyá. A XVIII. században a francia egyházi szónoklat ismét veszít előbbi fényéből. XIV. Lajos uralkodásának csillogó fényes napja vége felé elborul és sötét gyászra fordul, oly sötétre, melynél sötétebb már csak a szemérmetlen Orleansi Fülöp, »a XVIII. század Sardanapalja« alatt volt. A rossz szellem az udvarból a városokba és falvakba is kihatott, majd a laza erköl- csők maguk után vonták a hitélet elbalaványulását, míg végre e szellem magát a papságot is megmételyezte s tényleg akadt nem egy a papság körében is, aki a forradalom lázában hitét megtagadta. A rationalismus a szószékre is felbatolt, s a váró- sokban és falvakban e korszakban csakugyan a szószékről böl- cselkednek a bitről és a jó erkölcsökről. Beauregard a Notre- Dame szószékén megjósolja a forradalom orgiáit. Mint ezen egy vonás is mutatja, nem hiányoztak azért olyanok, akik hivatásukat magasztos szellemben fogták fel, de hatásuk nem volt elegendő arra, hogy gátat vessen az általános áramlatnak! A XIX. században végre az egyházi szónoklat újra fellendül
