Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓKOKLATRÓL. 269 amidőn a hallgatóság époly jártas volt a szentírás ismeretében mint maga a papság, amidőn — mondhatjuk, — a hittudomány foglalt magában minden tudományt. A népvándorlások felforgatták a müveit Nyugatot, friss barbár elemek, ifjú germán népek tele- pedtek le Európa földterületein, amelyek a nyers erőn, a terme- szét egyszerű elvein kívül alig hoztak magokkal más tudományt. Ezeknek a vad népeknek megtérítése volt abban az időben a lelkipásztoroknak legelső feladata. S a papság a térítés nagy munkájában aligha találhatott időt és alkalmat az egyházi szó- noklat gondosabb művelésére. Amidőn pedig e barbár népek megtértek s Krisztus evangéliumát szívesen fogadták fel, az újonnan megtérteknek is az Isten igéjét, az evangéliumi igazságot még vajmi soká gyermekded egyszerű nyelven kell vala az egy- ház szolgáinak hirdetniök, hogy a még nagyobb részt művelet- lenek megértsék őket. Az egyház szolgái, az .ősszázadok igehir- detői s lelkipásztorai hivatásuk ellen vétenek vala, ha az újonnan megtért barbár germán és egyéb középkori népeknek, a kérész- tény hit bölcsökorában az egyházi szónoklat emelkedett szinvo- naláról prédikálnak! (Hist, des littératures anc. et mód. 86—89. 1.) S bár a vallás szelleme — mond Henry Hist. de l’élo- quence c. művében 1 — mint más egyéb is, kénytelen vala az idők vaskényszere előtt meghajolni, habár nem volt érzéke a szép szónoki kifejezésmód iránt, mégis nemcsak az általa létrehozott nagy alkotások köszönik neki létöket, hanem neki köszönhetjük az ókor örök remekeinek fönmaradását is. S nem nagy dicséret-e ez bármely korról? Annál inkább áll ez a középkorról, amelynek száz meg száz népromboló viszontagsággal kelle megküzdenie. S ami áll a középkorról, ugyanazt elmondhatjuk lelkipásztorairól, a hitszónokokról is. A yorki, canterburyi és hasonló iskolák ezen időben is virágoztak, ahonnét ezen időben nagy szónokok kerül- tek ki, mint Beda Ven., Egbert, Aldhelm, Alcuin és mások. A zsinatok, mint a toursi 813., arlesi, rheimsi, mainzi, aacheni 836, mainzi 847., triburi 895. zsinatok valamint a capitulariumok és a püspökök rendeletéi (főkép a Carolingok alatt) sürgették és részben rendezték az Isten igéjének hirdetését. A szentbeszéd az istenitiszteletnek egyik alkotó része lön. Az igehirdetés ezen időszakban is főkép a püspökök s mellettük az áldozópapok feladata volt. A szerpapok a homiliát felolvasták. Szentbeszédet tartottak székes-, plébániai és kolostori templomokban. Kiválóbbak ezen időszakban: Sevilliai sz. Izidor (f 636.), 1 Hist. de l’éloquence pár l’abbé Henry. t. 1. 349. 1. — Mgr. de Boulogne. Sur la décadence de l’éloquence de la chaire. Tom 1. 4, 8. 1.
