Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATBÓL. 265 nak, ha a tiszta és eredeti forrásból akar meríteni, a szentirás után első sorban hozzájok kell fordulnia. Nem következnek-e sza- kadatlan sorban egymásután, leszármazván az Apostoloktól s így magától az Üdvözítőtől ? Szavuknak méltóság és az életszentség dicsfénye kölcsönöz magasabb jelleget. S mindez együttvéve mély benyomást kell hogy keltett légyen a hallgatóságban. A kér. hit tanaiba és igazságaiba be lóvén avatva, azonfelül legtöbben közülök széleskörű tudománynyal lévén fölszerelve, az Isten igéjét csodálatos eredmónynyel hirdették. De kit is nem ragadna meg: méltóság kér. alázattal párosulva, szent komolyság szeretetreméltó leereszkedéssel, élő hit szeplőtelen lélekkel, munka és önmegtagadás között megőszült fő, szeretet és önfeláldozó készség a hívek lelki mint ideigvaló jólétének és üdvének elő- mozdítására ? Ez a magasztos szellem szól ma is ־ hozzánk műveik- bői. Mintha most is hallanék dörgő, majd szelíd, megrovó hang- jukat, majd a lángoló lelkesedést, melylyel híveiket a jóra bűz- ditják. Századok elrepültek felettök, de szavok még most is jó útra. képes téríteni a megtévedettet s fentartani a jót az erény ösvényén. Nagy tévedés volna, azt hinnünk,1 hogy a szentatyák mind nagy szónokok voltak. Szent életű, a legnagyobb tiszteletreméltó férfiak voltak, de nem voltak mind szónokok. Nagyot alkottak, de nem írtak mindig szépen. Imáikkal az Isten színe előtt cső- dákat műveltek és midőn az Istennel társalogtak, édesen folyt ajkukról a szó, a beszéd, de nem tudtak mind és nem tudtak mindig az emberekkel és emberekhez, vagy szivökhöz szépen beszélni. S vájjon érheti-e őket ezért valami szemrehányás? Avagy, hogy a dicsfényt, amely őket övezi, megmentsük, talán azt a valótlan tételt kell-e védenünk, hogy mindnyájan hatalmas szónokok voltak ? De másrészről még nem is szabad az ő egyszerű és szent ékesszólásukat, a felhevült lélek jámbor gerjedelmónek megragadó kitörését, az emberi ékesszólás száraz szabályai s az iskola merev mintái szerint megítélnünk. Aki azon idők viszo- nyait, történeti vonatkozásait, szenvedélyeit és fogyatkozásait, szóval az akkori idők szellemét nem ismeri, azt tán hidegen hagyják a legnagyobb szentatyák beszédei, de aki mindezekbe be van avatva, aki a nagy keresztény szellem lángoló megnyilat- kozását megérti, aki föl tud emelkedni arra a magaslatra, ame- lyen a kereszténység e nagy férfiai állottak, s átlátja az ö vér- tanúi, majd prófétai, majd atyai és lelkipásztori önfeláldozó szándékukat, az mindenha csodálni fogja műveiket, s alkotásaik- bán mindenkor az egyházi szónoklat remekeit fogja szemlélni! 1 Kehrein i. m. u. ott. Hittudományi Folyóirat. 1902. 18
