Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK.

213

képeniek, hanem esetlegesek és így máskép is alakulhattak volna, tehát a következmények is más lefolyásúak lehettek volna. Miért történt tényleg mégis így és nem amúgy, arra a pragmatismus, amely csak a közelebbi okokat kutatja, nem tud feleletet adni. Azért maga a pragmatismus atyja, Polybius (XXXVII. 4.) is a történeti fejlődés végső okát egy magasabb isteni végzésben találja.

így vezet a történet szellemének mélyebb megismerése Istenhez, aki úgy vezeti az események folyását, hogy bár érintetlenül hagyja az ember szabadságát, mégis, végre is diadalra juttatja a jót és legyőzi az ellenállót. Isten nélkül, az erkölcsi világrend magasabb szempontja nélkül órthe- tetlen a szenvedések e mérhetetlen tengere, a születés és halál, virágzás és hervadás szakadatlan láncolata. Innen van, hogy Tacitus a történetben csak zavaros chaost lát, melyből kivezető utat nem talál; az ember úgymond játék- labda az istenek kezében. Pedig nem úgy van, mert Isten az ethikai világrend szolgálatába hajtja az eseményeket. A rossz- nak minduntalan tapasztalnia kell a történet folyamán ezen magasabb hatalom erejét, mely megvédi az erkölcsi világ örök rendjét. A rossz, mit az ember kívánt, reá zúdul, és a történet tesz tanúságot mindama bajról, mit a bűn hozott reánk, nyomort, ínséget és halált, mint az Apostol mondja (Eom. T. 24., 26.): propter quod tradidit illos Deus in desideria cordis eorum . . . tradidit illos Deus in passiones ignominiae; átengedte őket a romlásnak és a gyalázatnak. Csak az Istenben, a Gondviselésben való hit, kér. világ- nézlet alapján lehetséges történet, bölcselet; csak általa érthetjük meg a történet szellemét. Ez is az Isten létének egyik, és pedig fényes, hatásos és igen szép bizonyítóka, amelyet sokkal inkább kellene hangsúlyozni, mint eddig tették.

Igen szépen fejtegeti Hettinger (u. o.) az egyháztörté- net viszonyát a világtörténelemhez. Világtörténetírás, úgy- mond, Krisztus előtt tulajdonkép nem is lehetett, mert csak Krisztus által jutott az emberiség egysegének tudatára. A pogány törénetírók csak nemzeti történetet ismertek;