Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 93 megváltói vagy legfőbb pásztori működése, és mind a bárom hivatal együttvéve képezi az Üdvözítőnek lelkipásztori hivatalát. Krisztus Urunk, miután a megváltás nagy munkáját tárgyilag befejezte, e földről eltávozott, megváltói művének és hármas lelkipásztori hivatalának, tellát a tanítói vagy prófétai hivatalnak látható folytatására és folytonos megválást- tására is, a Szentlélek által vezérelt egyházat — vagy köze- lebbről meghatározva — az egyházban az apostolokat és ezek utódait rendelte; minélfogva az apostolokra és ezek utódaira, a püspökökre és áldozópapokra, Krisztus Urunk megváltói tisztének folytatása- és folytonos megvalósításában ugyanazon hármas (lelkipásztori tanítói vagy prófétai, papi és kormány- zói vagy királyi) hivatal van ruházva, és reájok ugyancsak a megfelelő kötelmek hárulnak, mint Krisztus Urunkra magára, a lelkek legfőbb pásztorára, akinek nevében és megbízásából mind a három hivatalt, tehát következéskép első sorban a lelki- pásztori tanítói vagy prófétai hivatalt is viselik ! Ennélfogva a tanítói vagy prófétai hivatal, más szóval az egyházi szónoki tisztség csak egyik ága, vagy egyik része, még pedig legelső és alapvető része az egész lelki- pásztorkodásnak, és így annak eszméje, szempontjai, feladata, célja s eszközei, hatásköre egészen a lelkipásztorkodás esz- méje és szempontjai, feladata stb. szerint módosulnak. 1. §. Az egyházi tanítói hivatal isteni jellege és hivatása. Az emberi nem az első emberpár vétke, az eredendő bűn folytán, amelynek következtében az ember értelme elhomályosult és az isteni igazság föllelésére képtelenné vált, isteni Tanítóra szorult, aki értelmét felvilágosítsa és az isteni igazság megismerésére vezesse. Ugyanis az ember, az eredendő bűnnek büntetéséül, a sötét- ség fejedelmének lön alávetve, elveszíté a természetfölötti vilá- gosságot és a bűn még természeti képességét is jelentékenyen meg- gyengíté és rajta sebet ejtett, s az ember az önámítás és tévely csalódásainak lön kiszolgáltatva, valamint a test, a világ és a gonosz szellem csábításainak lön csaknem védtelen martaléka. Igaz ugyan, hogy az eredendő bűn következtében sem veszett

Next

/
Oldalképek
Tartalom