Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
AZ OLTÁR. 765 Az oltárereklyék. Az Ur Isten az ő hűséges szolgáinak testi uiaradvá- nyait igen sokszor, elszámlálhatatlan esetekben csudatóte- lekkel is megdicsőítette. Innét fokozódott az Ur népének lelkében az a tisztelet, amelylyel az erényeket hősiesen gyakorló szentek iránt már önmagától is érzett. A szentek ereklyéinek tisztelete nem a kereszténység korától kezdődik, megvolt ez az ó-szövetsógben is, hisz természetes az, hogy akiknek testeit halálok után maga az Isten nyilvános jelek- kel megdicsőíti, azokat az emberek is tiszteljék. Krisztus népe a szentek iránt viseltető hő tiszteleté- ben nem elégedett meg azzal, hogy az Ur Jézusért életök föláldozásával bizonyságot tett vértanuk sírja s azok erek- lyéi fölött mutatta be a szentséges áldozatot, hanem drága takarókban még az áldozat-oltár fölé is odahelyezte a szentek testének maradványait, hogy ott fönn az oltáron is szemei előtt álljanak azok, mint oktatók és folyton emlé- keztetők arra, hogy az ember csak azon az úton juthat el az örök boldogságnak okfejéhez, a melyen ama szentek haladtak, kiknek ereklyéit fönn az oltáron is szemléli. Az ereklyéket az oltárok fölé helyező szokás ősrégi, mert a 813-ban tartott reimsi zsinat határozatai között arról is szól »hogy az oltár fölé semmi mást nem szabad helyezni, mint a szentek ereklyéit a tartókkal és a négy evangéliumot.« Ez a zsinati határozat így amint hangzik nyilván azt érteti, hogy az ereklyéknek az oltárok fölött való elhelye- zése sokkal régebbi, mint eme zsinat; abból is látszik ez, minthogy határozata nem valami új szokást behozó, elren- delő, hanem a már a közönségesen gyakoroltat rendező. Minden valószinüség szerint azonban e szokás csak a nagy véres keresztény-üldözések megszűnte után keletkezett. Az üldözések idejében legalább általánosságban még nem való- szinű, hogy megvolt légyen e szokás. Ezt abból is követkéz- tethetni, minthogy ama nehéz időkben a keresztényeknek ritkán nyílt módjok arra, hogy oltáraikat nyugodtan sok, mindenféle ékesítésekkel díszíthessék; akkoron a legfőb-:
