Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

760 NYŐGÉR ANTAL. ellen. Ez a Vigilantius a szentek tiszteletén kezdve épen úgj1, mint a tizenhatodik században öt utánzó szellemi rokonai az oltárnak rontott és egyebek közt megtámadta a gyertyák használatának keresztényi voltát, azt állítván, hogy fényes nappal a viaszgyertyák egész tömegét égetni a templomokban, az oltárokon az egyszerűen pogányos szó- kás. E vádjával Vigilantius akarva, vagy nem akarva tanú- bizonyságnak állt be arról, hogy az ő idejében (a 4-ik szá- zadban) a katholikus oltárokon az isteni tisztelet alatt gyér- tyák égtek, de egyszersmind alkalmat szolgáltatott a láng- elméjű szent Jeromosnak arra, hogy ö e támadás ellenében kifejtse az egyháznak ezt az apostoli összertartását. »Igenis, — úgymond szent Jeromos, — a keleti tartományok összes egyházaiban úgy van az, hogy amikor az evangéliumot kéz- dik olvasni, bár a nap már fönt vagyon, meggyujtják a gyér- tyákat, végtére is nem azért, hogy a sötétséget eloszlassák, hanem hogy örömüket e módon kifejezzék.«1 Ezzel az utó- kor értésére juttatta sz. Jeromos azt is, hogy a keletiek az oltárt, az egész templomot akkor, amidőn a szent misében az evangélium olvasásához értek, a meggyujtott viaszgyer- tyák fényözönével szokták elárasztani, azt jelentve e szer- tartással, hogy az egyház, a Krisztus arája, amiként az evangéliumi példabeszédnek okos szüzei, elkószitett égő világgal fogadja az ő megérkezett mennyei jegyesét, az Ur Jézust, akinek szavai az evangéliumban hallatszanak. Vigi- lantius bálványozással vádolta a keresztényeket ama szó- kásuk miatt, hogy sokan a vértanuk iránt érzett nagy kegyelettől indíttatva, nemcsak az oltárokon, amelyek alatt a vértanuk testei, ereklyéi nyugodtak, hanem még egye- bütt is, ahol vértanú pihent, folyton viaszgyertyát égettek. Erre sz. Jeromos azt mondja: »ez azoknak a vértanuk iránt érzett tiszteletéből történik, a kiknek világossága a Bárány.«2 E Vigilantius-féle rágalmak és sz. Jeromosnak az eze- két megcáfoló szavai bizonyságok arra nézve, hogy a negyedik században ólt katholikusok oltárain általában az 1Adv. Vigilant. ־ Adv. Vigilant.

Next

/
Oldalképek
Tartalom