Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Vargha Dezső: A kereszténység jogi helyzete a római birodalomban
542 DE. VARGHA DEZSŐ. Ámde Neumann és Mommsen szerint juridicai subti- litás útján Kóma isteneinek és különösen a császároknak járó cultust az etnlített két delictum fogalma alá vonták. Csakhogy egyetlen egy adatunk sincs a két első századbólT hogy a rómaiak erőszakkal akarták volna elérni, hogy a birodalom minden népei részt vegyenek e cultusban. Amit ez időben a törvény tiltott és büntetett, az az élő vagy holt császár megsértésének kísérlete volt, pl.: szobrát kővel megdobálni, azt gyalázatos helyre vinni, ruhát váltani előtte stb.1 Mommsen és Neumann elmélete szerint azoknak a csá- szároknak kellett volna a leghevesebb üldözőknek lenniök, akik isteni voltukat a legkomolyabban vették; mint Hadrián- nak, aki Zeusnak és Commodusnak, aki Herculesnek tar- tóttá magát. Már pedig tudjuk, hogy ezek — saját szemé- lyüket illetőleg — nem tartoztak a keresztények ellen dühöngő császárok közé. Végre ha a kötelező császárcultus megtagadása lett volna a keresztények megbüntetésének jogi alapja, akkor nem helyi, intermittens — zárd zatpoág, — hanem folyto- nos, állandó és általános persecutióknak kellett volna len- niök. Nem volna érthető a fluctuatio a tűrés és a kegyet- lenkedés közt. Épen ezt akarja Mommsen a coércitio elmélete által megmagyarázni. Csakhogy Guérin szerint ez a theoria is ellene van a tényeknek. Minden fönmaradt okmányunk a keresztények üldözését a büntető eljáráshoz számítja és nem a coercitióhoz. »Cognitionibus de christianis interfui nun- quam«, mondja ifj. Plinius. Már pedig cognitio a jogi mű- nyelvben perrendszerű vizsgálatot jelent. És ha coercitióról van szó, mért fordul Plinius a császárhoz utasításért, hisz discretionalis hatalmánál fogva belátása szerint járhatott volna el? Végre az acták bizonysága szerint nem tettek különbséget polgár, közrendű szabad és rabszolga között, holott maga Mommsen mondja a római közjogról írt mun1 Vita Caracallae. V. 71. 1. 5., 6. ad leg. máj. D. XLVIII. 4.
