Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
018 NYŰGÉÉ ANTAL. amint ennek a már előbb meglevő szerkezete kiszabta az irányt. Hasonlóképpen sz. Péter régi bazilikájában több oltár is lóvén, az mind nem nézhetett kelet felé. Ámde ezek az egyes esetek nem hogy az oltárok ősszokásos keleti elhelye- zésének ellene bizonyítanának, sőt mint a parancsoló körül- menyek folytán történt kivételek inkább megerősítik azt. Valafridus több ily esetet elszámlálván, végül így szól: »ezeket ámbár teljesen helyteleníteni nem is merészelem, de azt mégis meg kell vallanom, hogy az az általános és a keresztény eszmének az a megfelelő szokás, amely szerint a templomok és oltárok kelet felé irányulva épüljenek és ezek valójában a legtúlnyomóbb részben úgyis épültek.1 Ez ős hagyománynak megfelelő szabály ma is megvan az egyházban, amelynek értelmében legalább a főoltárnak amennyire csak lehetséges a napójegyenlőségi kelet felé kell lennie, a többi oltárok meg úgy helyezendők el, hogy az azoknál miséző pap hátat ne fordítson a főoltárnak. Az oltárt a templomban az első hely illeti meg, az a szíve az Isten házának. A régi korban, különösen abban az időben, amikor2 a püspök a papjaival, együtt misézett, az oltárt rendesen úgy állították föl, hogy közte és a templom keleti fala között tágas hely maradt, amely helyen a püspök trónja állott, jobbról balról pedig mellette a papok székjei. A püspök kathedrája magasan állott, de az oltár meg még annyival magasabban állott a püspöki trón fölött, amennyivel ez fölülmúlta a templom padolatának szintjét. Hogy miért volt így? ezt az oltár rendeltetése és jelentménye eléggé megérteti. Hiszen Krisztust jelképezi ez, aki a fő. Némelykor az oltárt annyira távol állították a keleti faltól, hogy ez egészen a templom közepére esett, és különösen az oly templomokban volt így amelyek a bizánci görög styl szerint kereszt alakban épültek. A híres tyrusi templom is ilyen volt, amelynek közepén a ráeső- zattal körülvett oltár állott. Rómában a bold. Szűz »Bethle1 Yalafr. Strabo c. 4. 3. Manuel. Eppor. Gav. sub. verb. Eccl. 29., 31. Isid. Lib. 25. Origin c. 4. ־ Euseb. Hist. Eccl. Lib. 10. c. 4.
