Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

483

lyeken bőségesen megvoltak a vértanúk sírjai, de későbben, amikor már fölszabadult az egyház, a keresztény buzgalom templomai számára oly helyeket keresett ki, amelyeken vala- mely vértanú sírja volt, és az oltárt affölé emelték a hivek; de minthogy ez csak kevés esetben történhetett, azért ezen úgy segítettek, hogy a templomnak szánt teleknek arra a részére, ahová a szentély jött, átvitték máshonnan a régen eltemetett vértanúnak tetemét vagy testének ereklyéit a föld alatt e célra elkészített kriptába és e fölé építették az oltárt.

Ezt a helyet sírnak — sepulchrum, vagy confessio — nevezték. Az ily módon elkészített sírok fölött levő oltá- rok rendesen lábakon, oszlopokon állottak, hogy így ezek alatt az oszlopok alatt le lehessen látni a kriptába, a vér- tanú sírjába. Az oltár alatt nyugvó vértanú sírjának e helyzete magyarázza meg azt, hogy mért hajol meg a pap a szent mise kezdetén, amikor a lépcsők előtt az imákat mondja.

Minthogy az sem volt mindenkor kivihető, hogy igy az oltárok alatt kriptát, sírt készítsenek, , és mivel az egy- ház törvénye szerint szent misét mondani csakis vértanúk sírja fölött szabad,1 azért hogy ez östörvénynek eleget tehessenek, ezen úgy segítettek, hogy a vértanú ereklyéjét belefoglalták magába az oltárkőnek lapjába, és ezt az oltárkő lapjába belevésett üreget szintén sepulchrumnak, sírnak nevezték és hívják ma is.

Ilyen sepulchrumról szól sz. Ambrus, amidőn leírja, hogy hogyan szentelte föl azt a templomot, melyet az ő nevéről címeztek a milánóiak. »Midőn — így ir ö — a bazilikát már fölszentelni készültem, engemet egyhangúlag kezdettek fölszólítani, így szólván: »úgy szenteld föl ezt a bazilikát, mint azt a római egyház cselekszi.« Mire én azt feleltem: »megteszem, hogyha a szent vértanúknak erek- lyéit megtalálom.««2 Sz. Ambrus, sz. Gerváz és sz. Protáz

1 I. Felix P. consituit supra sepulchra et memorias martyrum Missas celebrari, Anast. Bibi.

־ Epist. 54. Ad. Soror Marcellin. S. Ambr.