Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
V. J.: La Bruyére és Prévost-Paradol az egyházi szónoklatról
LA-BRUYÉRE ÉS PRÉVOST-PARADOL AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 369 meggyőződését soha el nem rejti, nem képmutató, nem szkep- tikus, és nem pesszimista azon fokig, hogy még a leghősie- sebb erényt is az egoizmus legmagasabb kifejezőjének tartsa. A nagy író egyéniségéről, írói művészetéről, irodalom- történeti jelentőségéről behatóan és szellemesen szól Prévost- Paradol, a nagynevű francia publicista, aki ékesszóló kife- jezője annak a szeretetnek és népszerűségnek, amelyben La- Bruyére nemcsak a franciáknál, hanem minden művelt embernél részesül 200 óv óta, ami, úgy hiszszük, kielégítő próbaköve a klasszicitásnak. Ez a modern francia Írja a következőket: »Azt mondják, hogy a szellemességet nagyon is meg- érezni La-Bruyére mondásain; nagyon is szemmel látható rajtuk a művészet, s bármilyen ügyesnek mutatkozik is e művészet, az a baj, hogy egyáltalán mutatkozik. Nehéz volna őt e szemrehányás elől megvédeni; de van-e szüksége a védekezésre? Annak, hogy jól írjunk, több módja van, s ha az egyiket lehet a másik elébe helyezni, mégis a fő, hogy elérjük célunkat, hogy az emberek meghallgassanak, s hogy tessünk nekik még sokára azután, hogy elhaltunk. Mindenki követi a maga útját a halhatatlanság felé, s nincs is rossz út, föltéve, hogy célhoz vezet. Az iró valójában nem választja ezt az útat; a természet vonja oda szelíden, s hiábavaló erőszakot tenne magán, ha kísérletet tenne, más útra térni. A gondolatok mindnyájunkban különböző nézőpontok szerint tűnnek elő, s keltenek bennünk különféle érzületet, amelyeket szabályozhat a művészet, anélkül, hogy folyamatukat érezhetőleg megváltoztathatná. Vannak olya- nők, akiket az ihlet tüzes áramlat módjára lep meg, alig tudják föltartóztatni, s akik elkábulnak s szinte elbódulnak, a mint Rousseauval esett meg egykor, addig míg a gondolat, mely hatalmában tartja őket, megsűrűsödik s az ékesszólás áradó folyamában talál világot; s ez esetben is jól tudják, hogy csak gyönge részét fejezik ki annak, amit éreznek, s hogy az égi harmatnak ezen legnemesebb csöppje titokzatos régiók felé pára alakjában szállott föl, a honnét lehullott. Vannak olyanok, kiket az eszmék vad és könnyed nymfák
