Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Irodalmi értesítő

228 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. alapból 2000 koronával jutalmazta. A kötet ára 4 korona. Megrendeléseket és a példányok szállítását felkérésemre elfogadja Dr. Kiss János egyetemi tanár, Budapesten, VII.. Rottenbiller-utca 5/a. Etiam erga sacra. Dr. Mihalovics Ede theologiai tanár. Megrendelési felhívás. Cathrein Győző jézustársasági atya Erkölcsbölcselet című két kötetes nagy munkáját lefordítottuk, az I-ső kötetet nagy 8°, XXVIII és 604 oldalnyi terjedelemben a jelen év első felében kiadtuk, a Il-ik kötet most van sajtó alatt. E műben a szerző nagy tudományos készültséggel tárgyalja mindazokat a kérdéseket, melyek az ember erkölcsi cselekvését s annak bármely tényezőjét illetik. Kiváló figyelmet fordít azokra a tárgyakra, melyek ma korszerűek: az egyén jogaira és kötelességeire, a család tagjai, az állam és az alattvalók s az állam és az egyház közt levő viszonylatokra, a nevelés és iskola ügyére s a munkás-ügyre. Egyik német birálója határozottan ki meri mondani, hogy ez a mű »a német-irodalomnak erkölcsbölcseleti terén már évtizedek óta felmutatott termékek legjobbika«. Kívánatos, hogy ez a monu- mentális mű hazánkban is minél inkább elterjedjen. Azért felkértük egyházmegyénk papját: dr. Kiss János egyetemi tanárt (Budapest, VII., Bottenbiller-utca 5/a), hogy kiadványunkra ő is fogadjon el megrendelést, és pedig etiam erga sacra. Kérjük tehát a megrende- léseket vagy ő hozzá, vagy hozzánk intézni. A két nagy kötet ára összesen 16 korona (a német eredeti ára 16 márka, tehát mintegy 20°/o־al több), pap- növendékeknek 12 korona. Temesvár. A Csanádi Nővén- dékpapság Magyar Egyházirodalmi iskolája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom