Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Irodalmi értesítő

192 IRODALMI ÉRTESÍTŐ. A kinyilatkoztatás eseményeinek csoportosításában s felosztásában — miként azt egyébként Előszava végén maga is mondja azt az ismert rendszert követte, melyet pl. Zscbokke H. volt bécsi egyetemi tanár Historia Sacra A. T.-jében is találunk. Az ősállapotnak s illetve a világ terem- tósének s a bűnbeesésnek leírása után az első korszakban az üdv általános jellegű előkészítéséről szólván, előadja a Megváltó első megigérésétől az Ábráhám meghívásáig történt eseményeket. A második nagy korszakot, az üdv részleges jellegű előkészítésének korát, négy időszakra osztván föl, a 1.-ben az Ábráhám meghívásától a sinai törvényhozásig, a 2.-ban a sinai törvényhozástól a Mózes haláláig, a 3.-ban a Jozuétól a babiloni fogságig, s végre a 4.-ben a babiloni fogságtól Krisztusig történt legfőbb eseményeket közli. A szorosan vett történelmi anyag tárgyalása előtt pedig, a Bevezetésben adja a kinyilatkoztatás történelmének fogalmát s felosztását; azután röviden ismerteti annak kút- forrásait: az egyház tanítását és a Szentírást, vázlatosan szólván ez utóbbinak sugalmazottságáról, felosztásáról, tekintélyéről s legfontosabb fordításairól; végre fölemlíti s néhány szóval méltatja a kinyilatkoztatás történelmének legfőbb segédforrásait. A legszükségesebb geográfiái tudnivalókat: a bibliai események színhelyének (Szennaarnak, Egiptomnak, a sinai félszigetnek s Palesztinának) rövid leírását; továbbá a leg- fontosabb régisógtani dolgokat t. i. az áldozatokról s a többi szent cselekményekről, a szent helyről, szent személyzetről és szent időkről; végre az ószövetségi szentkönyvek, a szent költészet s a szorosabb értelemben vett prófétaság vázlatos ismertetését a történelmi anyag keretén belül közli meg- felelő helyeken. Jól tette, hogy a Megváltóra vonatkozó legfőbb ősjöven- dőléseket és előképeket kellően kiemeli. De ha már a Pen- tateuchus legfontosabbjaival behatóbb magyarázatban fog- lalkozik, szívesen láttuk volna, ha a próféták könyveinek legklasszikusabbjait is legalább fölemlítette volna. Érettebb ifjakat tartván szem előtt, csak helyeselni

Next

/
Oldalképek
Tartalom