Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nitsch Árpád János: A papnevelés reformja és az új Pázmáneum

184 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. kopogtatással szobájukból kihívni. A magánszobákba belépni, vagy egyik múzeumbóla másikba átmenni mindig szigorúan tilos.« Sokat mondtunk egyszerre. A silentium tehát szigo- rúan kötelező, kivéve a társalgótermeket, ezek: dohányzó, olvasó- és zeneterem. Ezen kívül van az intézetnek egy kis kertje (hogy ez mit jelent, azt csak a bécsi ember érti), benne tekepálya. Mind a három terem berendezése kényei- mes, hogy a növendékek otthon érezzék magukat. A cella és múzeum a tanulásnak, a munkának van szentelve, itt tehát a beszédnek nincs helye és helyes a rendelkezés; a folyosókon pedig, ha hallgatni kell, nem felejti el azért a növendék a beszédet. Egy kis abnegatio nem árt. Egymás szobájába a növendékek nem járhatnak és ez oly nevelési irány, melyet a jezsuiták nagyon sürgetnek és joggal. Nem fejtem ki, értjük úgyis, mennyi bajnak, visszaélésnek veszi elejét ily intézkedés. A tanulási időről ezt mondja a törvény: »Hogy pon- tosan megkezdhessék a stúdiumokat, valahányszor szabad idő után studium következik, 5 perccel előbb szólal meg a csengő, hogy a studium kezdetét jelző harangszó már mindenkit helyén találjon és megtehesse előkészületeit. !Rövid imával kezdjék meg a tanulást; a múzeumban közös fenhangon végzett imával, a magánszobákban mindenki külön hívja segítségül a Szentlelket és Istenbe vetett biza- lommal, jó kedvvel kezdjék meg a munkát. Studium tartama alatt levélírással, mulattató könyvek, újságok, folyóiratok olvasásával foglalkozni nem szabad. Ezen okból hírlapokat, folyóiratokat sem a múzeumokba, sem a cellákba vinni nem szabad, hanem azok az olvasó szobában maradnak. Aki a tanulási időn belül lelkiismere- tesen elvégezte teendőjét, csakis kötelező tantárgyainak körébe vágó olvasmányokkal foglalkozhatik. Két óránál tovább egyhuzamban sohase tanuljanak; két órai tanulás után legalább annyira szakítsák félbe a munkát, hogy rövid imádság és némi pihenéssel új erőt gyüjthessenek. Ha valakin erőt venne a fáradtság, vagy ha annak bármi okból szükségét érezné vagy utána vágynék, meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom