Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Hám Antal: Az érseki pallium

7 szolunk. A kath. egyházban általános volt mindig a meg- győződós, hogy minden egyházi joghatóságnak az alapja a primátusban fekszik, ennélfogva tehát az érseki jog sem egyéb, mint kifolyása az elsősógi hatalomnak, mint amely egyedüli birtokosa a legfőbb oldozó és kötöző hatalomnak. Hogy ebből származik az érsekek joghatósága is. ennek érzéki kifejezője a palliumoknak a sírra való tétele. Nem is találjuk meg előbb ezt a szokást, csak mikor a pallium az érseki hatalom symboluma lesz. De hogy ebben az idő- ben már megvolt vágy legalább is ebben a tájban hozatott be, következtetjük a 9. Ordo rendelkezéséből, mely meg- hagjrja, hogy a diaconus stólája a felszentelés előtt egy éjjelen át sz. Péter sirján nyugodjék.1 Ha pedig a stólával ez volt az eljárás, kétségtelen, hogy a palliummal is így kellett történnie, jóllehet kifejezett bizonyítékunk csak a XII. szá- zadból van reá.2 A régi kánonok idevágó rendelkezése ugyan idő foly- tán változott, de azért a kifejezés tovább is fenrnaradt és napjainkban is használatos.8 # A palliumot a pápa adományozza az érsekeknek és a magasabb egyházi méltóságoknak. A pallium adományozási joga másképpen alakult ki nyugaton, mint keleten. Nyugaton ez a jog mindig a pápát illette meg, s nincs is rá példa, hogy kívüle más is gyakorolta volna. Már fentebb láttuk, hogy mily gyenge érvek támogat- ják azt a felfogást, hogy valamikor a császárok is osztoztak e jogban a római pápával. Említettük azt a négy esetet, 1 Ordo IX. n. 2. (Migne LXXVIII. 1005.) Accedens autem archidiaconus tollit orariós de confessione (»i. e. ex tumulo s. Petri« not. a.), qui de hesterna die repositi sunt ibi. — Cf. ibid. n. 8. 3 AA. SS. Mens. Jun. VII. p. 35. * Az újabb szokásból kiindulva mondja Porubszky (Jus Eccl. Agriae. 1858. Ed. 2. Tom. I. p. 439. n. 4.): Peracta benedictione pallia recluduntur arcae, super cathedra Petri sitae; hic manent, donec tradantur vel mittantur, unde pallia a b. Petri corpore assumi dicuntur. — Lényegileg azonban nem ez az ok. AZ ÉRSEKI PALLIUM. 87'

Next

/
Oldalképek
Tartalom