Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Kudora János: Magyar egyházi szónokok
MAGYAR EGYHÁZI SZÓNOKOK. 657 r Jézus életéből vett megható elem. »Azért látván Isten, hogy a kemény szivek sem ostorozással, sem jótétemények tengerével nem lágyulnak . . . barmok istállójába szállá, egy darab posztócskánkat kapván, abba takartaték, és nem szóval, hanem cselekedeteinek valóságával azt kiáltá: Oh magafele- dett háladatlan emberek, mit míveltek ? Ez a büdös istálló és a barmok barlangja titeket illet, kik bűnötökkel barmokhoz hasonlók vagytok . . . De én azért szállottam ebbe a rút istái- lóba, hogy titeket felemeljelek, hogy istállóért mennyországot adjak, ha akarjátok. Ez a rajtam való posztó ti rongyotok, melyet az ártatlanság vesztése után nyertetek, melybe a végre öltöztem, hogy titeket mennyei boldogságok köntö- sével ékesítselek, ha akarjátok. Az emberi természet felvé- tele után nem úgy enyveztem magamat hozzátok, mint régen a zsidókhoz, külső gondviselések és igazgatások által, hanem ón, a ki az eget földet teremtettem és vezérlem, isteni felségemet megalázván, földi nyomorúságokra bocsát- koztam, emberré lettem, a bűnösökkel társalogtam és latrok közé számláltattam. Mindezeket akarva szenvedtem, mert azért lettem enberré, hogy Isten fiai legyetek, ha akarjátok«.1 Szűz Mária életéből vett megható elem: »Vakmerőség volna, ha én azokat merószleném vizsgálni, amiket az evangélisták le nem akartak írni; de azt bátran merem mondani, hogy nagyobb és keservesebb szorongatások majd alig voltak a szűz szivében, minthogy az ő sz. Fiának holt- testét le nem merte venni a keresztfáról. És ha merte volna is, nem volt lajtorjája, melyen felhágna; nem volt fogója, melylyel a szegeket kivonná; nem volt vize, mely- ben megmosná; lepedője, melybe takarná; földe, melybe eltemetné Fiának hideg testét. Ki gondolhatja, mely nagy szívdobogást szenvedett az édes anya, mikor egyfelül meggondolván, hogy az éjszaka reá borul, a nagy ünnep este beérkezett, a Pilátus udvarában senki sincs ismerője,, ki által a holttestet elkérhetné; pénze sem volt, melylyel 1 Karácsony napi utolsó beszédéből.
