Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában

A KELETI EGYHÁZAK KÉRDÉSE. 541 bői indult ki s a nem-keresztényekben leli főtárgyát, az emberiség legnagyobb érdekeinek foganatosításában rejlik. Ezek pedig az összes századok egybehangzó tanúsága szerint a vallásiak, ha a vallásiak, akkor kétségen kívül a kérész- tények, ha meg a keresztények, akkor meg végső elemzésben a keresztény katholikusok. — Az anyagi érdekek, melyek erre ösztökélnek, csak eszközök, melyeket a világtörténelem kormányzója mindig és mindenütt az eszményi célok szol- gálatába hajtott. Midőn majd meglesz ezek számára az elégséges alap, akkor az egész keleti egyház-kérdés új fordu- latot nyer. — Akkor eltűnik majd az egyoldalúság, mely- lyel a középkorban a Nyűgöt és Kelet egymást megítélték, hogy utat nyisson egymás előnyei igazságos méltánylásának. Akkor lesz majd egy széles alap s hatalmas tér tárul fel, mely az egyén szűk látókörén jóval túlterjed, mert az egész Kelet és Nyűgöt szemben fognak egymással állani. A népek közeledéséből folyó visszahatásnak a vallási, egyházi és felekezeti viszonyokra való első következményei a chicagói és stockholmi vallási kongresszusok tartásában s olyan vallási társulatok alapításában nyilatkoznak meg, melyek többé-kevésbbé tisztább felfogásban törekvéseik céljául tekintik a kereszténység egyesítését. A chicagói kongresszuson kath. püspök elnökölt, de az egésznek nem volt tudományos28 jellege, a stockholmi »első vallástudományi kongresszus «-on azonban senki sem képviselte a katholikus egyházat. Sajnálnám, hogy ha a hiba a kongresszus inté- zőin múlt; mert a katholikus egyház nem hagyja annyiban, ha nem veszik tudomásul olyan kongresszuson, mely vallás- tudományinak nevezi magát, ha ez tényleg vallástudományi s nem valami vallás- és egyházpárti. Az unió művének keresztülvitelére már előbb is ala- kultak társulatok. Németországban egy ily társulat »Ut 28 Az 1897. aug. 31-ikétöl szept. 4-ikéig tartott kongresszus egy tudósítása a Zeitschrift für Missionskunde und Religionswissenschaft 1898. 1. füzetében jelent meg. A legfontosabb előadásokat német fordítások által fogják a közönség számára hozzáférhetőkké tenni. Némelyikük már meg is jelent Mohrnál, Freiburgban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom