Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Kiss János: A katholikus tudomány
A KATHOLIKtrS TUDOMÁNY. 437 saját körükben tulajdon alapelveikkel és módszerükkel ne éljenek; de ezt a méltányos szabadságot tiszteletben tartva, arra nézve szorgosan őrködik, hogy a kinyilatkoztatással ellenkezésbe jővén, tévelyekkel ne vegyüljenek, vagy átlép- vén határaikat, a hit birodalmát el ne foglalják és ne zavarják.« 1 Hiteles magyarázatot ad ehhez XIII. Leó pápa, midőn Aeterni Petris kezdetű körlevelében (1879.) a tudomány s kivált a bölcselettudomány és a hit viszonyát imigyen tűn- teti föl: »Jól tudjuk, hogy vannak, kik az emberi terme- szét erőit kelleténél többre becsülve, azt állítják, hogy az emberi ész, ha egyszer az isteni tekintélynek aláveti magát, természetes méltóságából vészit, szolgai járomba jut s az igazság és öntökéletesedés elérésében szerfölött akadályoz- tátik. De ezek az állítások tévesek és csalfák s oda céloz- nak, hogy az emberek nem kisebb oktalansággal, mint hálátlansággal, a legfenségesebb igazságokat megvessék s a hit isteni jótéteményét, mely a polgári társadalmat is szám- tálán jóban részesítette, visszautasítják. Az emberi ész ugyanis, mert meghatározott, mi több, nagyon is szűk kor- látok közt működik, sok tévedésnek és sok dologra nézve tudatlanságnak van kitéve. A keresztény hit ellenben, mint- hogy Isten tekintélyén alapszik, az igazságnak legbiztosabb tanítója; miért is, aki ezt követi, sem tévedések körébe nem jut, sem bizonytalan vélekedések hullámai által nem hányatik. Ennélfogva azok bölcselkednek legjobban, kik bölcseleti tanulmányaikat a hit hódolatával párosítják; mert az isteni igazságok világa, ha a lelket elárasztotta, az érte- lemnek is segítségére van s nemcsak nem csökkenti ennek méltóságát, hanem inkább nagy mértékben nemesíti, élesíti és erősíti azt.« Végül nem helyeselhettem azoknak a katholikusoknak a lelki állapotát, kik a tudományt nem becsülik eléggé vagy annak hatásától a szent hitet féltik, vagy egyes régi néze- tekhez, melyeket a mai tudomány valótlanoknak vagy leg1 III. ülés, 4. fejezet. Hittudományi Folyóirat. 1900. 85
