Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Kiss János: A katholikus tudomány

A KATHOLIKUS TUDOMÁNY. 435 ház a tudományt úgymondott örök igazságainak szolga- ságába hajtja és békájába veri; a sötétséget, a reakciót ké- pezi a tudománynyal szemben, melynek jelmondata: több világosságot és — excelsior! E kedvezőtlen Ítélettel szemben az igazság az, hogy a tudománynak és a tudomány emberének tényleg ment- nek kell lennie minden előítélettől, vagyis be nem bizonyí- tott tételtől és nem igazolt állásponttól; szabadnak és füg- getlennek kell lennie minden külső tényezőtől, minden külső tekintélytől és hatalomtól, mely valamely felfogást reá kényszerítene. És csal׳ egytől szabad függnie: a tárgyilagos igazságtól. A tudományos kutatásnak a tárgyilagos igazság a célja, azért, ahol ez jelentkezik, előtte meg kell hajolnia a kutató elmének. A tárgyilagos igazság többfélekép jelentkezik. Némely igazságok minden tudományos kutatást megelőznek, így a főelvek: az ellentmondás elve, az elégséges alap és az elég- séges ok elve, bizalom az ember megismerő képességé- ben, a közvetetlenül érzékelt tárgy valódisága stb. Ezé- két tehát minden tudósnak már munkálkodása kezdetén el kell fogadnia, azért nem mondható a tudomány teljesen előzménytől mentesnek. Más igazságokat ellenben be kell bizonyítani, de ha egyszer be vannak bizonyítva, az em- béri értelemnek meg kell előttük hajolnia. Ez nem töké- letlensége a tudománynak, hanem tökéletessége, amint nem tökéletlensége a hajósnak, ha a világító toronyhoz vagy az iránytűhöz alkalmazza hajója mozgását s nem töké- letlensége az erényes embernek, ha cselekvését a becsüle- tesség szabályaihoz alkalmazza. Módjában áll a hajósnak, eltérni a világító toronytól vagy az iránytűtől; módjában áll az embernek, eltérni az erkölcsiség szabályaitól; de az is, ez is helytelenül cselekednék. Hasonlókóp helytelenül járna el a tudós, ha akár az első elvekkel, akár a máskép megismert tárgyilagos igazsággal ellenkezésbe jönne. De nem is hiszem, hogy a mondottakat elméletileg bárki is kifogásolná. Minden okos ember belátja, hogy igaz- ság és igazság egymással nem ellenkezhetnek s hogy igaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom