Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Irodalmi értesítő
IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 299 toromról az ő beszédeinek gáncsolásával kedvezőtlenül ■szól- jak. Másrészt kijelenthetem, hogy ismertetésemben nem egyedül a magam, hanem mások ítéletét is tolmácsolom, mert mindazok, akik a Csanádi püspök jelen beszédgyüjte- ményét olvasták s kikkel arról beszélgetnem lehetett, e beszédekről a legnagyobb dicsérettel, valamint a szerző korán nyilvánuló és kellőkép fejlődött szónoki képességéről nagy magasztalással szólották, azért midőn a magam meggyőző- dését nyilvánítom, egyúttal sokaknak, arra hivatottaknak, tolmácsa is lehetek. Dessewffy Sándor püspök úr előttem levő szentbeszédei általában nagy tökéletességűek. Megvannak azokban mind- azok a tulajdonságok, amelyeket szónoki műben általában, valamint azok, amelyeket egyházi beszédben különösen meg- kívánunk. A tárgy kellő kiválasztása, határozott körvona- lozása, gondos, egységes és arányos kidolgozása, hogy a részek közt meglegyen a kellő arány, numerus, hogy az egész jól fölépült szervezetként jelenjék meg; az okoskodás és a gondolatok természetes egymásutánja ;• egyszerű, világos tárgyalás; könnyű, de e mellett szép nyelvezet; mindezek oly tulajdonságok, melyek minden szónoki alkotásban elke- rülhetetlenül szükségesek. Ezeken kívül az egyházi beszéd- ben megkivántatik a szigorúan alkalmazott és sehol meg nem fogyatkozó, el nem halaványuló egyházi szellem, Krisz- tus szelleme, Isten dicsőségének munkálása és a szónok saját személyének eltűnése, a lelkes, meleg tárgyalás, az evan- géliumi egyszerűség, a népszerűség, hogy a szónokot a művelt és a kevésbbé tanult egyaránt megérthesse, a korszerűség és a gyakorlatiasság. Sz. Ágostonnal megkívánjuk az egyi házi szónoktól, hogy beszédében az igazság nyilvánvalóvá legyen, a hallgatók tetszését kinyerje s ezek akaratát cselek- vésre indítsa: ut veritas pateat, placeat et moveat. Már pedig szerzőnk beszédei mindezekkel a tulajdon- Ságokkal váltig ékeskednek. Mindenekelőtt Krisztust és az ő szent tanát hirdetik, és pedig úgy a szorosan vett hittanit, mint az erkölcstanit. A hivatásos és tartalmas egyházi szó- nokok általában kitűnnek abban, hogy nem szüntelenül és