Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Kováts Sándor: A Tárkányi-féle magyar Szentírásról
236 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, YEGYESEK. szilárdsága és világosságának hiányosságával« vádolni? Hogy egyeztethető ez össze a Szentlélek vétele és a scientia infusa, a beöntött tudomány tanával? Sz. Péter az elvi kérdéssel mindenesetre tisztában volt, »fuit conversationis error, non fidei,« ép úgy mint Honorius pápa nem a hitelvi kérdésben tévedt, hanem a »judicium prudentiale«-ban. Ami a zsidó-ker. híveket illeti, értem Bisping szavait, hogy az első megtért zsidókra nézve, főkép akik az orthodox farizeus-iskolákból valók voltak és különösen míg a jeru- zsálemi templom állt, nagyon nehéz volt a zsidó particula- rismussal szakítani és a kér. universalismus álláspontjára fel- emelkedni; nehéz volt az Isten rendelte (szertartási) törvé- nyékét elejteni; ehhez oly éles elme és oly erős akarat volt szükséges, mint sz. Pálé volt, vagy helyesebben felsőbb, isteni felvilágosítás. — Igen helyes megjegyzés a következő is: el lehet képzelni, minő zavarba jött sz. Péter e zsidó- keresztényekkel szemben, annyival inkább, mivel a jeru- zsálemi ap. gyülekezeten csak a pogány-keresztényekre nézve hoztak határozatot, a zsidók nem jöttek szóba, sem nem köteleztettek arra, hogy a pogány-keresztények kedvéért ősi hagyományos szokásaikat elhagyják. 14. á).X őre IiSov, őrt ovx oq&ohoSovOlv 7toog T):v Haiuv T0V ívayyú.íov, tlrrot’ 71־<׳ /\ /;qp<? ]■u7T00a(hv návTwv. ’ El ov ’lovSalog v7rúoywv i&vr/Mg xal ovyl ’ lovöa'iy.ojg £,!}q, 7rwg tu l'flvi! avayxaCuq 'lovtídiCsiv; = Aber als ich sah, dass sie nicht geraden Pusses einhergingen nach der Wahr- heit des Evangeliums, sprach ich zu Kephas in Gegenwart Aller: Wenn du, der du ein Jude (von Geschlecht) bist, heidnisch, und nicht jüdisch lebst; wie kommt’s, dass du die Heiden(-Christen) zwingst, jüdisch zu leben? ooif-OTToStto = recto pede incedere, a gör. irodalomban nem fordul elő, a bibliában is csak ez egy helyen szerepel, verb, adverbiale OQ&o^ovg melléknévből, és kitünően fejezi ki a tényt, hogy t. i. nem helyes úton járnak, sántít az eljá- rásuk, nem felel meg az evangéliumi igazságnak, bár az elvi igazsággal Péter ap. tisztában volt. VuTtQood'ev rrávTiov: coram omnibus: necessitas coégit,