Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Szilvek Lajos: Magyarország és a kereszténység
MAGYARORSZÁG ÉS A KERESZTÉNYSÉG. 15 lük, hogy náluk a vétkezők kemény és keserves büntetó- seket állanak ki az elöljárók részéről. Nem a szeretet, hanem a félelem uralkodik rajtuk. Tanácskozásaikat titokban tart- ják, hűtlenek, megbízhatatlanok. A pénzvágy uralkodik rajtuk, az esküt megszegik, a frigyet megtörik. Ajándé- kokkal sem lehet őket visszatartani, mert alig kapták meg az ajándékot, már cselen jár az eszük és a béke meg- szegesén. A hadakozás, az öldöklés, a dicsőségnek ez a vészé- delmes szomjúsága annyira beleette magát a nemzet szel- lemébe, hogy mikor nem volt közös egységes vállalkozás, a zsákmány és a dicsőség után való epedés, a természeti ösztön féktelensége a fejedelmek kora előtt minden való- színűség szerint nem egyszer hajtott egyes csapatokat a khalifák, a kazár khánok és a bizánci császárok szol- gálatába. A harc leven őseinknél az egész földi, sőt a túl világi élet középpontja is, e vezérlő szempontból kiindulva kell felbecsülnünk erkölcsi értéküket, magasztalni erényeiket, pálcát törni hibáik felett. Azt a megjegyzést nyilván csak soviniszta magyar kulturhistorikus hallgathatja el, hogy míg a humanus közfelfogás szerint a vallás elsőrendű hiva- tása a béke és az emberszeretet terjesztése, addig őseinknél az a kevés, amit a régi magyar vallásról tudunk, csak azt mutatja, hogy nálunk, mint minden egyéb intézmény, úgy a religio is a harc, a háborúskodás szellemével volt telítve. Ez az állításunk a nélkül, hogy csak az újabb kor epiku- sainak termékeny fantáziájában létező (?) Hadúr és Ármány kisegítő hypothesisét igénybe vennők, föntebb tett futóla- gos megjegyzéseinkből is kellőleg beviláglik. Nyilván nem keresünk, nem kereshetünk természetfölötti, keresztény éré- nyékét őseink zivataros múltjában; ámde a természeti, a tisztán emberi erkölcsök is tetemes fogyatkozásokat mutat- nak fel eleink pogány korszakában. Az egyenlőség, testvé- riség, szabadság állítólag tisztán rationalistikus hármas nagy eszméje, amelylyel oly gáládul éltek vissza maguk a feltalálók, őseinknél is részben nagyon fonákul mutat-
