Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Rézbányay József: A házasság szentsége
A HÁZASSÁG SZENTSÉGE. 155 enim matrimonii substantiae repugnat, matrimonio non uti, sed uti non posse. Azután így folytatja: Tagadhatatlan, úgymond, hogy ezek érvelése észszerű és elfogadható, de viszont, mondja tovább, az sem tagadható, hogy mások, még pedig számosán és tekintélyes jogtudósok, azt állítják, hogy mindkét feltétel ellenkezik a házasság szentségével, úgy az t. i. amely abban áll, hogy a házasfelek már megelőzőleg lemondanak hitvesi igényökről, valamint az is, amely abban áll, hogj7 a házasfelek megvonják magoktól, vagy megta- gadják, a házasság tartama alatt, a hitvesi jognak igénybe vételét, vagyis használatát. Különben — úgymond — ahhoz, hogy a fentebb idézett lisszaboni eset megoldható legyen, nem volt elkerülhetetlenül szükséges, hogy a két említett vélemény vagy felfogás között döntsünk, hogy melyik bír előnynyel a másikkal szemben, mert az említett esetben bármelyik jogi vélelem álláspontjára helyezkedjünk is, az ott fenforgó házasságot, habozás nélkül, érvénytelennek és semmisnek jelenthetjük ki, a minthogy tényleg a S. Oon- gregatio annak is jelentette ki a fenforgó esetben a házas- sági kérdést. Csakhogy azok, úgymond, akik a fent idézett házassági eseteket érvényes házasságoknak tartják, a melyek- ről az egyháztörténelem megemlékezik, amelyet t. i. oly férfi és nő kötött, akik keresztény tökéletességre törekedvén, föltették magokban és kölcsönösen megegyeztek abban, hogy a házassági együttéléstől tartózkodnak, amint ezt szent Pulcheria császárnőről olvassuk, midőn Márczián császárt férjéül és uralkodótársul magához a trónra emelte, és amint ezt még másokról is tudjuk — azok, úgymond, nem hatolnak egészen bele az útóbbi jogvélelem érteményébe és lényegébe. Egyébként — mond — abból, hogy minő volt a B. Szűznek házassági frigye, senkisem vonhat követkéz- tetőst arra, hogy oly házasság, amelyen belül valaki a há- zasság lényegével ellenkező feltételt köt ki, azért, mert a B. Szűz házasságát nem tette érvénytelenné, hogy másnak a házasságát nem teszi érvénytelenné. Azok ugyan, akik azt hiszik, hogy a B. Szűznek hitvesi frigye mindössze csak az eljegyzés tényében állott, alaptalanúl és hamisan