Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Stuckner János: Az erkölcsi rendszerek, különös tekintettel a probabilismusra
AZ ERKÖLCSI RENDSZEREK. 83 utóbbit el kell isme1־ni a probabilistáknak, viszont azonban joggal várhatni el az aequiprobabilistáktól, hogy a logikai kölcsönösségnél fogva az előbbit engedjék meg. Ehhez képest aztán a két rendszer közötti különbség az eljárási módszerben domborodik ki; mert míg a probabilista a sza- badság mellett, illetve a törvény ellen szóló véleményt veszi szemügyre s ha ezt alapos, a józan ember ítéletét s beleegyezését megnyerő, tartalmas érvekkel megokolva látja, okos következtetéssel a törvény pretendált jogigényét nem találja megállapítva: addig az aequiprobabilista a törvény szempontjából indul ki, melyet, ha a szabadsággal szemben egyenlő értékű s erejű bizonyítékokkal, de a valószínűség keretén belül, még ha a törvény melletti vélemény nagyobb valószínűséget is feltüntet, a valószínűség határait azonban túl nem lépi, talál körülsáncolva, teljfes joggal következteti, hogy a törvény jogigénye kétségen felül helyezve nincsen, azért nem is kötelez; ha ellenben, mint mondtuk, a törvény mellett lándzsát törő notabiliter, vagy certo probabilior opinio bizonyító ereje valamely meggyőző érvnél fogva oly megsemmisítő hatást gyakorol az ellenvélemény valószínű- «égére, hogy ez, mint ilyen, nem szerepelhet, a törvény léte és kötelező ereje iránti kétely minden alapot nélkülöz, lex -obligat. Elvi különbség így nem konstatálható, legfeljebb a módszer előnyös volta jöhet még kérdésbe. E tekintetben meg különbséget kell tenni, vájjon az erkölcsi rendszer tételes megállapításáról van-e szó, vagy a probabilismusnak a rigoristák ellen való apologetikus értékű megvédéséről. Ha az előbbi szempontot nézzük, határozottan a proba- bilismus módszerének kell előnyt adni. Mert a probabilis- mus a törvény és szabadság viszonyából nővén ki, módszeré- ben e viszony, melyet sohasem szabad figyelmen kívül hagyni, határozottabban,-élesebben kidomborodik. Nem önkén- tes áldozatról, nem a jószántunkból, Isten s lelkünk iránti különös szeretetből magunk elé tűzött tökéletességről lóvén szó, hanem arról, hogy mi az erkölcsi rend részéről ránk rótt szoros kötelességünk, az emberi akarat etikai szabad6*
