Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Dr. Hám Antal: Az érseki pallium

AZ ÉRSEKI PALLIUM. »Pallium vero, quod circa collum usque ad pectus venit, rationale vocabatur in vetere testamento.« 1 Segnii Bruno az efod és kbósen helyett használatos ruhadarabnak mondja. »Hátra van még, hogy a palliumról szóljunk, amely alatt mindkettő: a superhumerale és a rationale értendő,« s meg is magyarázza, hogy miért? Mivel t. i. a főpap vállain fekszik, superhumerale-nek nevezték, s mivel onnan lefolyva, a mellen egyesültek, rationale-nak hívták.1 2 3 Ezt a nézetet mások a pallium és az efod és khósen jelentése között levő hasonlatosságból levont érvvel támo- gatják. Azonban eltekintve attól, hogy ma már meghaladott álláspont a keresztény egyház ruháit az ószövetségiekből származtatni le,3 mindaz, mit az efodról, khósenről és palliumról tudunk úgy alak, mint jelentésre nézve, kizárja e tétel valószínűségét. Hogy milyen volt a pallium alakja, láttuk. Az efod két szövetdarabból állott s körülbelül derékig ért, a׳ chósen- nek pedig széle-hossza egy arasz volt, s míg az előbbi a mellet és a hátat egészen födte, addig a chósen a mellen az efod fölött foglalt helyet. Az alakbeli különbség tehát a háromféle ruhadarab között világosan észrevehető. Már most hogyan vált a derékig érő efod egy alig három ujjnyi szélességű szallaggá, s hogyan nyúlt meg az egy arasznyi chósen körülbelül két méternyire ? Ezt a kérdést tisztázni még eddig nem sikerült. Még nagyobb lesz a nehézség, ha az egyes ruhák jelentését vesszük tekintetbe. Mi volt az efod és a chósen jelentése-, minden két- séget kizárólag megállapítani nem tudjuk. A szentírás is 1 Phillipsnél K. R. Regensburg. 1854. V. k. 2. r. 240. §. 622. 1. 52. j. 2 Bruno Sign. De sacramentis Ecclesiae. Tract. III. Quid pallium significet (Migne CLXV. 1105.). 3 Wernz Ius Decretalium. Romae. 1899. Tom. II. Tit. XXXIV. p. 860. 51(־>

Next

/
Oldalképek
Tartalom