Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Nyőgér Antal: Egyházi könyvtilalom

EGYHÁZI KÖNYYTILALOM. 489 kérdésében is, »amint kezdettől fogva az Isten anyaszent- egyházának cselekedni adatott.« Gyakorolták ezt az aposto- lók és utánok összes utódaik, és nem is szíínhetik meg ez soha, míg ember él e földön és könyvet írni tud, végezte legyen a dolgát akár stylussal, akár kalamussal avagy ércből készült tollal. A könyvcenzurának bizonyítványai: a világ külön- böző tájain élő és élt püspököknek ítéletei az apostoloktól kezdve, a római pápák tilalmai sz. Pétertől számítva, és a kath. zsinatok határozatai. Az egyházi könyvcenzurának és indexnek története az anyaszentegyház történelme minden egyes lapjának soraiba van beszövődve. Az Indexnek, vagyis ama lajstromos jegyzéknek, amely szoros egymásutánban összefűzve sorolja föl az egyház által kárhoztatott és eltiltott könyveket, — első nyomai I. Gelasius pápáig mennek vissza, aki 495-ben a római zsinaton ama decretumot kiadta a tiltott könyvekről. Ha előbbi időkből ilyennek nyomai nincsenek, az tagadólagos bizonyítékként semmi esetre sem állhat meg arra nézve, mint ahogy a mindenben gáncsoskodni akarók ezen egyházi őrködést készségesen szeretnék föltüntetni: hogy ime az Index is az üldözésektől már fölszabadult pápaság hatalomra terjeszkedő vágyakodásának jele és folyománya. Mert ha Gelasiust megelőző korból nincs nyoma ily sorozatos könyvtiltó jegyzéknek, annak két oka lehet: vagy volt ilyen, de mint sok más documentum és írat elkallódva elveszett, elpusztult; vagy valójában nem volt még, de ily jegyzéket kiadni ez időben vált időszerű szükségességgé. Ekkor ugyanis annyi eretnekség, szakadozás után égető szükség volt a híveket óvni a régebben esetenkint elítélt könyvektől, nehogy az ilyenek kezökbe kerülvén, az időtávolság miatt elfeledve, hogy veszedelmes mérget rejtegetnek, azokat olvassák és mint az egyház történelme rá a bizonyság, az ilyenek által, ilyenek miatt eretnekségbe, bűnbe essenek. A könyvtilalmaknak föntebb elsorolt történelmi bizony- ságai mutatják, hogy mennyi hamis eredetű és rossz könyv

Next

/
Oldalképek
Tartalom