Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Dr. Babura László: Az örökkévalóság az időben

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG AZ IDŐBEN־. 327 döntötte, amelyért pedig a dicső Makkabeusok annyi vért ontottak, áldoztak, •— s felépítette e sírra saját családjának nagyságát, nem gondolva meg, hogy a pietás könyeivel öntözött és sok ezer honfiú vérével áztatott rom bizony- tálán talaj, szakadozó part, melyre nem lehet új házat épí- teni. Ellenkezőleg, oly biztosnak érezte magát, hogy Palae- stinát fel is osztotta fiai között. Elsőszülöttjének, Phazaelnek, Judaeát adta, Heródesre pedig Galilaeát bizta, a deli tér- metű, erőteljes, bátor és elszánt, de ravasz Heródesre. Heródes teljesen felfogta és megértette helyzetét. Tudta, hogy még csak rövid ideig élvezett szerencséjét hamarosan tönkre teheti a hasmoneus Antigonus. Ezzel a reá nézve annyira veszedelmes emberrel tehát le kellett számolnia. Hadat indít ellene s meg is veri őt. Jeruzsálem így hatal- mába került, de dicsősége nem tartott soká. 714-ben a. U. c. ugyanis a parthusok, mint Antigonus szövetségesei, beron- tanak Syriába, Heródest Trumánál megverik, sőt Jeruzsá- lemet is kezdik ostromolni. Ez az első pont, mely fontos a felvetett kérdés eldön- tésére. A parthusok 714. a. U. c. május vagy jrinius hó elején lépik át az Euphratest. Nem számithattak arra, hogy Antigonus ügyét diadalra viszik, ha csak előbb Syriát és Phoeniciát hatalmukba nem kerítik. Ennek meghódítása bizonyára néhány hónapot vett igénybe, úgy, hogy Jeru- zsálem falai alá csak 715-ben érkeztek. Ez évre teendő tehát Heródes menekülése Rómába, amint azt különben Appián tanúsága kétségtelenné teszi. Appián szerint ugyanis Octavius és Antonius között 714. a. U. c. végén jött létre a béke Brundusiumban, mely- nek értelmében Octavius a birodalom nyugoti, Antonius pedig a keleti felét nyerte. De a római nép nem tudott eáért a békéért lelkesedni, mert Sextus Pompeiust abból kizárták, aki pedig a tenger ura lévén, nagy népszerűségnek örvendett, mert tőle függött az élelmek szállítása vagy nemszállítása. Rómában azért nem is fogadták szívesen a két uralkodót, sőt kövekkel is megdobálták őket, így adván tudtukra, hogy nincsenek megelégedve azzal a híres

Next

/
Oldalképek
Tartalom