Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete, nevezetesen a vatikáni zsinat tana szerint

A PÁPAI IURISDICTIO JOGI TERMÉSZETE 27 los méltóságuk szerint tegyenek tanúságot hitükről és ennek helyébe a pápa kegyelméből meghívott »atyák« személyes nézetét léptették. Ami pedig különösen a III. fejezetet illeti, az Schulte felfogása szerint nem kötelező érvényű, mert ellentmondás- ban áll a szentírással, a hagyománynyal és a történelem- mel. Mert: 1. A régi Egyház tanítja, hogy a püspököket a Szentlélek helyezte Krisztus helyére, hogy nekik engedel- meskedjünk, mint Krisztusnak. ‘2. Ez a kifejezés vicarius Christi, mely először 495. március 13-án használtatott, sem értelem, sem szó szerint nem tekinthető műkifejezésnek és semmi szín alatt sem fogadható el következtetések alap- jául. 3. A »közsinatok határozatai és a sz. kánonok« a íló- renci zsinat előtti időkből bizonyítják, hogy a primátust nem oly értelemben fogták fel, mint az ezen constitutióban történik. 4. A régi Egyházban ez a kifejezés »primatus ordi- nariae potestatis super omnes alias ecclesias« teljesen isme- rétién. 5. Az ősi Egyház mitsem tud a római pápának az egyes egyházmegyék feletti közvetlen, püspöki hatóságáról; ez csak egy későbbi találmány, mely összefügg a pápai »universalis episcopatus« eszméjével. 6. A régi Egyház mit sem tud arról, hogy a kath. hitigazság a merőben fegyelmi és egyházkormányzati ügyekben is a feltétlen egyetértést kivánja meg, mint az üdvösség feltételét. Sőt ellenkezőleg a késő középkorig és a legújabb időkig is igen sok eltérést ismer ily kérdésekben. 7. A római pápa primátusa oly any- nyira kötve volt a hagyományokhoz, a saját zsinatának közreműködéséhez, hogy joghatóságának oly terjedelmére, minő neki a hitelvi határozatban tulajdoníttatik, még távol- ról sem lehetett gondolni. 8. Azzal vádolja Schulte a con- stitutio szerzőit, hogy ezen mondatnál, »episcopi, qui positi a spiritu Sancto in Apostolorum locum successerunt« meg- csonkították a tridenti zsinatból vett idézetet, mely így szól: »Synodus declarat, praeter ceteros ecclesiasticos gradus eppos, qui in Apostolorum locum successerunt, ad hunc hierarchicum ordinem praecipue pertinere et positos, sicut idem Apostolus ait, a Spiritu Sancto regere ecclesiam Dei.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom