Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
A páros viadal és a középkori fölfogás a becsületről
782 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. lejáratni a fogalmak helyesbítése által, minthogy ez a kor- Hiányoknak törvényeik alkalmazása által nem sikerült, mivel a bajt csak az egyik úton támadják meg a gyökerében. Ha időközben a kormányok komolyan hozzá akarnának látni a baj orvoslásához, és törekvésük csekély eredménye csakugyan tehetetlenségükben találná az okát, én oly tör- vényt ajánlok nekik, melynek sikeréért jótállók, és pedig anélkül, hogy véres operációkhoz, nyaktilóhoz vagy bitó- fához, avagy életfogytiglan való bebörtönzéshez kellene folyamodni. Ellenkezőleg az én gyógyszerem kicsiny, egészen könnyű, hasonszenvi szer: aki mást páros viadalra kihív, avagy kiáll, az kínai módra (á la chinoise) fényes nappal a főőrségen tizenkét botütést kap a káplártól, a segédek pedig hat botütés. Valóban végbement páros viadalok eset- leges következményei számára megmaradna a közönséges bűnfenyítő eljárás. Talán azt fogja ellenvetésül fölhozni valamely lovagias gondolkozású férfiú, hogy ilyen büntetés végrehajtása után némelyik főbe lőné magát; mire én azt válaszolom: jobb. ha ilyen bolond önmagát lövi agyon, mint másokat.«1 Arra a szokásos állításra, hogy a modern páros viadal hasonmása volna a középkori istenítéleteknek, ordáliáknak és különösen a bíróság előtt vívott perdöntő páros viadalnak, Below idézett műve találó választ ád, melyből egyéb kút- fők nyomán is idézünk itt egyetmást. A legelső különbség a kettő között az, hogy a középkori páros viadalra a bíróság adta meg az engedélyt, 11a egyéb bizonyítékok híján úgy találta, hogy a pert másképen nem lehetne eldönteni, holott a modern páros bajvivás leggyak- rabban hitvány okból történik. A középkorban továbbá ilyen perdöntő bajvivásra nemcsak lovagok, hanem minden szabad ember jogosítva volt, mindenki, ha nem volt megfosztva szabad jogaitól, tehát a szolgák (Dienstmannen) és a jobbágyok (Grund1 Schoppenhauers sämmtliche Werke, herausgegeben von Julius Frauenstädt. Y. köt. 410—414.
