Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete
A PÁPAI lURISDICTIO JOGI TERMÉSZETE. 123 elidegeniteni, mint magához vonzani fog. Végül, hogy ezzel csak újabb tápot nyernek azok a hírlapok, melyek a zsinat kezdetén is azt hangoztatták, hogy a pápa az Egyház köz- javának ürügye alatt voltaképen csak önnön hatalmának öregbítése céljából hívta egybe a zsinatot. — Ily gyenge, roskatag támpontokra volt alapítva a tiltakozó szózat, mintegy visszhangjaként az államkormányok részéről titkon és leplezetlenül mozgásba hozott »liberalis« akciónak, mely a »közvélemény« és »államérdek« fedezete alatt nem átal- lotta diplomáciai utón is — igy Párizsból Daru gróf, Becsből Beust gr. — beleavatkozni a pápa tévmentessó- gének és primátusának kérdésébe. — Csodálhatni-e, hogy ily gyönge kaliberű érvelések. — mint az ismertetett »tilta- kozás«-é. — komoly hatást elérni nem voltak képesek? Ily előzmények után vette elejét a Schema de ecclesia Christi zsinati tárgyalása, melynek folyama alatt bocsátotta ki a cambray-i érsek azt a nevezetes két pásztorlevelét, melynek egyikében főleg azon rágalmak és hazugságok cáfolatával foglalkozik, amelyeket hírlapok és nyomtat- ványok — felesleges kutatni, mily forrásból — a legbő- kezübb, hogy úgy mondjuk »legliberálisabb« módon bocsa- tottak világgá a zsinaton állítólag uralgó »zsarnokság« és a pápai infallibilitás tana ellen. Meggyőzőleg mutatja ki pontról-pontra, hogy azok a hírlapi híresztelések, melyek a kisebbségnek, vagy ha szabad igy mondani, — az »ellenzék«-nek a többség által való elnyomatásáról és véleménynyi 1 vánitásának korlátozásáról szólanak, —- az igazságtól távol állanak, mert a tanács- kozás, indítványozás és szólásszabadság a legmesszebbmenő végső határokig biztosítva van s a többség a kisebbséggel szemben mindig azt a tiszteletet, előzékenységet és türel- messóget tanúsította, amelyet a vallás és szeretet parancsai megkövetelnek. Megvédelmezi továbbá a zsinati atyákat azon gálád vádak ellen, mintha ők — »elmaradozva, elszi- getelve a világ folyásától«, vak előítéletekkel és gyűlöl- seggel eltelve, a haladással szemben az újabb politikai és társadalmi eszmékkel s a tudományok fejlődésével ellen46*