Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Stuckner János: Az erkölcsi rendszerek, különös tekintettel a probabilismusra
440 UR. STtWKNRR •IÁNOS. szabadsághoz való különös s szüksógkópeni viszonyából a kétes törvény nem kötelező hatását kihozzuk. Éneméi következtetések vagy a törvény természetéből indulnak ki a ennek alapján közvetlenül s egyenes úton hozzák ki az elvet, hogy lex dubia non obligat, vagy a megkötendő alanyt veszik kiindulási pontul, s így közvetve, kerülő úton jutnak a jelzett igazsághoz. Előbbiek ex defectu obligationis in lege. utóbbiak ex ignorantia legis (insubjecto) argumentálnak. Kellő megértés céljából ismét fel kell emelkednünk Istenhez, s mintegy az ő eszmei magaslatáról néznünk az erkölcsi jogviszonyokat. Létezik egy, az Isten által meg- állapított erkölcsi rend, mely az embernek cselekedeteiben szabályul, zsinórmértékül szolgáljon. De az a rend végleg és szoros értelemben csak akkor lehet• irányszabály, ha egy alaki törvény mezében, mint az isteni akarat megnyilat- kozása, az emberi akarattal közöltetik. Ez nem történhetik máskép, mint a természetes ész fényének, világának segé- Ivével. Mert az ember kizárólag csak természetes eszével ismeri meg. mily viszonyban áll Istenhez, embertársaihoz, a többi teremtményekhez; e viszonylatokban mintegy olvassa az erkölcsi rendet s ismeri meg, mi az Isten által reárótt kötelessége. Az akarat önmagában vak képesség, mely a megismerési, akár érzéki, akár értelmi tehetség előzetes irá- nyitása nélkül nem is tudna érvényesülni, s mint ilyen, az isteni akarathoz, mely a törvényben nyer kifejezést, csak az értelmi megismerés által léphet erkölcsi viszonyba. Az akarat tárgyának megismertetése az ész részéről elengedhe- tetlen feltétel nemcsak arra, hogy az akarat egyáltalán működjék, hanem, hogy a törvényre való vonatkozásban magát erkölcsileg elhatározza s magára a felelősséget elvál- lakja. Minthogy pedig az emberi megismerés tökéletlen, tökéletlenül ismeri meg az isteni akaratot is. Már most az Isten az emberi értelem tökéletlensége mellett is úgy akarja-e az emberi kötelezettséget fentartani, amint azt 0 látja, tisztán, tökéletesen, árnyóktalanul; vagy az emberi megismerést hagyja meg, mely mértékadó alapul szolgáljon
