Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete

A PÁPAI JURISDICTIO JOGI TERMÉSZETE. 375 iparkodva a püspököket a közös főtől, az apostoli széktől: csak szükségképen az egyház szabadsága s önállóságának meg- döntésére, az egyház szolgaságára, az állam általi elnyomatá- sára vezetnek. A könyvet pedig, mint szakadár és tévtanokat hirdetőt, elveti és kárhoztatja. A Josephinismust elítélte a vatikáni zsinat is; az ellen irányulnak ugyanis szavai, amidőn a Const, dogm. de ecclia Christi III. fejezetében helyteleníti azon elméleteket, melyek szerint a pápának a pásztorokkal és nyájakkal való közeledését szabadon meg lehet akadályozni, vagy melyek ezt a világi hatalomnak rendelik alá, olyként, hogy mindaz, ami az apostoli szók részéről vagy ennek tekin- télyéből az egyházkormányzat körében elrendeltetik, csak akkor birjon érvénynyel s hatálylyal, ha azt a világi hatalom placetumával (tetsz vény ével) megerősíti. Különben a Josephi- nismus az államhatalomnak oly aberratióját képezte, mely önmagában hordta bukásának csiráját, mert kétségtelen tény az, hogy a szabadság követelményeinek bármily közjogi tes- tülettel, de legkiváltképen az egyházzal szemben való meg- tagadása huzamosbb időkre eredménynyel nem jár sinnen van az a jelenség, hogy e rendszer sem Magyarországon, sem —- legalább eredeti ridegségében és szigorában — Ausztriában és Belgiumban tartósabban megállani nem birt. Belgiumban s hazánkban a szabadság-eszmék élénkebb tudata és erőteljesebb lüktetése nem engedte meggyökerezni s csakhamar önmagá- ban omlott össze, de Ausztriában is, megteremtője II. József császár halálával, csak tetemesen sziikebb korlátok közt és szelidebb formában maradhatott fenn egyidőre. S ehhez képest a Josephinismus csattanós tanúbizonyságául szolgál- hat amaz ősrégi igazságnak, hogy az államhatalomnak jogosulatlan s illetéktelen kényszere, bármely általa kitű- zött cél szolgálatában, különösen az egyházzal szemben al- kalmazva, állandóbban fenn nem állhat, mert a szabadság, az önrendelkezés és önkormányzat eszméje, ha egyidőre meghátrál is a vis maior az ellenállhatlan, leküzdhetlen anyagi kényszer előtt: de előbb-utóbb mégis kikel az el- nyomója ellen, kiküzdi diadalát! Budapest. Dr. Horváth István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom