Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Hám Antal: Jefte

JEFTE.

Az első vélemény már valóbbszínű érveinek súlya miatt, bár ezek közül is csak egy van, melyet tisztára meg- dönteni nem lehet, s ezt a Bír. XI. 29 — 32. verseiből levont következtetés alkotja. E helyen ezt olvassuk: »Lön ,tehát Jeftén az Ur Lelke; és ő megkerülvén Gálaádot és Manasz- szét és Galaád Maszfáját is, és onnan átmenvén Ammon fiaihoz, fogadást tőn az Úrnak, mondván: Ha Ammon fiait kezembe adod, aki először kilép házam ajtaján, és elém jő. mikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, azt égőáldo- zatul mutatom be az Úrnak. És átméne Jefte Ammon fiai- hoz, hogy hadakozzék ellenök, kiket az Úr az ő kezeibe ada.«

Ebből — mondják — úgy látszik, hogy mind a foga- dalom, mind a győzelem, mely a fogadalomra következett, az Úr Lelkének tulajdonítandó; de ha az Úr Lelke indí- tóttá Jeftét arra, hogy fogadalmat tegyen, akkor vétkes nem lehet, mert a Szentlélek csak jót sugall.

Hogy ez az ellenvetés igen súlyos s a legfogósabb mindazok közül, melyeket a szellemi áldozat mellett felhoz- hatni, elvitatni nem lehet. Megoldásának nehézsége onnan ered, hogy amin sarkallik, azt nem tudjuk kellő világításba helyezni. Innen van, hogy ez a legrégibb időktől egészen mostanáig nyílt kérdés, melyről csak conjecturákat alkot- hatunk, de anélkül, hogy csak halvány biztató reményünk is volna arra nézve, melyik neszre dől majd az igazság mérlegének mutatója.

A kérdés magva ez: mi tulajdonítandó Jefte fogadal- mában a Szentlélek erejének s mi a saját elhatározásának ? továbbá vájjon a győzelem tisztán a Szentlélek megerősítő és bátorító kegyelmének kifolyása volt-e, vagy pedig annak kivívásába elősegítőleg belejátszott Jefte fogadalma is?

Ha felteszszük, mint azt a szóban levő ellenvetés eme- lői teszik, hogy a fogadalmat a maga egészében úgy, mint azt a Szentírás elénk tárja, a Szentlélek sugallata hozta létre, akkor Jeftét minden bűn alól fel kell mentenünk, és

proprio spiritu, scilicet quod immolavit, quod non debuit, et in hoc pec- cavit, sed post poenituit.« Ugyanígy Summ. II. 2. q. 88. a. 2. ad 2.

29