Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Adalék a josefinistikus papi nevelés történetéhez Magyarországon
273 El kell mondanunk dicséretére, hogy Sándor herceg buzgó főpap volt, aki szívesen lelkipásztoroskodott is, s tett annyi jót, amennyit csak tehetett. Volt azonban egy bogara, a mivel Európaszerte híressé tette magát: a csodakuráival. Kétségkívül nem egyszer súlyos s ritka betegségeknél ért el csodálatos gyógyításokat; frequentálta e miatt a szegény nép is; de tény, hogy a jólelkíí főpapnak ezen gyengéjét, a gyógyítgatási passziót nem egy szédelgő zsákmányolta ki; másrészt az is tény, hogy e téren nem egy ritka sikerét lehetne följegyezni, a melyet szaktudósok bámultak meg. Híre eljutott az udvarhoz is; sőt azt beszélték, hogy épen csodakurái miatt kellett Ausztriából távoznia s Magyaror- szágon letelepednie, mert már kora fiatalságában foglalko- zott velük; s hogy nálunk folytatta, azért Ferenc király nem vonta meg tőle kegyét és érdeklődését. Ennek köszönhette, hogy 1835-ben Bécsbe hívták őt, hogy a nagybőjti egyházi beszédeket a király és udvara előtt tartsa. Ez a megtisztelő felhívás kissé megzavarta Hohenlohet. Olyan illustris hallgatóság előtt szónokolni Becsben, ahol akkor nem egy nagyhírű egyházi szónok tartóz- kodott! De hát nem térhetett ki előle; s belátta azt is, hogy szentbeszédeinek magas irodalmi színvonalon kell állni Ismert ő személyesen nem egy kiváló német egyházi férfiút, sőt levelezésben állott korának legkiválóbb német íróival, akik között talán legtöbbre becsülte a protestáns ■Justinus Kémért, ezt a positiv keresztény meggyőződésű orvost és írót. Kernerről tudvalévő dolog, hogy nemcsak hitt túl- világi szellemek létezésében, hanem minden módon arra is törekedett, hogy a velük való közlekedési módot is föl- fedezze; írt nem egy kísérteties regényt, tudományos komolysággal vitatta a szellem világ létezését; s szó sincs róla, hogy skarlatán spiritistának lehetne nevezni. Any- nyira közbecsülésben állott, hogy weinsbergi házát korának legnevezetesebb férfiai látogatták. A titokszerűség iránt érzett közös hajlam azután barátokká tette Kernért és Hohenlohet. HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. Hittudományi Folyóirat. 1898. 18
