Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dostál Károly: A héber lyra Krisztus előtt

A HÉBER LYRA KRISZTUS ELŐTT.

255

Hálaénekében pedig, melyet Saul kezeiből való kisza- badulása alkalmából zengett (II. Kir. 22 r. 1—51. v.), egyike legszebb dalainak. Istennek tulajdonít mindentt »Az Úr az én kősziklám és erősségem és szabadítom.« (2. v.) O tette készségessé a karcra, alkalmassá, erőssé a fegyverforgatásra s mindezekért a jóságos Istennek ad hálát. Őt illeti meg a dicsőség mindenkor, annál inkább most, midőn . . . »magasz- tossá tette az ő királya kiszabadulását és irgalmasságot cselekedett az ő felkentjével, Dáviddal s az ő ivadékával mindörökké!« (51. r.)

Valóban Dávidot bátran mondhatjuk a héber lyra kép- viselőjének. Minden népnek, nemzetnek voltak dalosai, de közvetetlenebb, melegebb, egyszerűbb s mégis fönségesebb egy sem volt, mint Dávid. Méltán mondja róla maga a Szentírás: »Jeles énekes Izraelben.» (2. Sám. 23. 1.)

b) A többi jelesek.

Dávid, a koronás költő s próféta, nemcsak a maga számára tartá fönn a költészetet, a dalt, hanem rajta volt, hogy népével is megkedveltesse azt. S csakugyan fáradal- mait megérdemlett siker koronázta. Az egyházi ének ügyeit, tudjuk, a leviták kezébe tette le. Alkalmas egyéneket választott ki, akik az énekeket megzenésítvén s azokat elő- adatván, emeljék az isteni tisztelet fényét. Ez intézkedésé- nek az lön az eredménye, hogy számos költői lelkületű férfiií, buzdulva nemes királya példáján, nem pihentető lant- ját s dalra gyűlt.

A Szentírás több ily férfiúról emlékezik meg. így említésre méltók:

Asaph, ki Barakiás fia (1 Kr. 6. 24.), levita s a Dávid által rendszeresített ének- és zenekarok feje volt. (1 Kr. 15. r. 17. v., 16. r. 5. v.) Oly híres volt a maga idejében, hogy nevét Dávidéval egy sorban említették, bár őt utói nem éri. Miért is nem csodálható, ha egy pár — összesen tizenkét — dala bele jutott a zsoltárok gyűjteményébe. A 49. 72—82. zsoltárokat ő írta»