Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Hám Antal: Jefte

JEFTE 19 népe megmentéséért panaszos szó nélkül, örömmel kész meghalni, de szíve fájdalmát, hogy reményei nem teljesül- hetnek, magába fojtani nem bírja. Említsük-e ezen kívül, hogy ha ő csupán szüzességre volt kényszerítve, mi szűk- sége volt rá, hogy atyjától a fogadalom teljesítését meg- előzőleg két hónapot kérjen szomorú jövőjének megsiratá- sára ? Ha nem kellett meghalnia, hátralevő egész élete alatt nem lett volna elegendő ideje, hogy bőven hullassa könnyeit vigasztalan sorsa felett ? Ad 5. »Aki íem ismert vala férfiat« megjegyzés sem oly természetű, hogy belőle az égőáldozat metaphorikus értelmére, tehát Jefte leányának a szentsátornál foglalatos- kodó nők közé való örökös sorozására lehetne következtetést vonni. »Miért kellett volna megemlíteni ezt a körülményt, ha megöletett volna?« kérdi Lilienthal.1 Yéleményem sze- rint nem azért említette ezt fel az író,, mintha ezzel a fogadalom teljesítése utáni időre akart volna célozni. E meg- jegyzés puszta szószaporítás lenne, ha a teljesítés utáni időre vonatkoztatnék; mivel ha az író az égőáldozat alatt »szellemi áldozatot« értett, elég lett volna egyedül azt megjegyezni, hogy Jefte úgy cselekedett, amint fogadta. De minthogy hozzáadta még az említett megjegyzést, vilá- gos, hogy ezzel valamely fontos körülményre akarta fel- hívni az olvasó figyelmét. Mi volt az, nem tudjuk. De akár azt tartsuk, hogy az író ezzel Jefte tettének súlyos- bitó körülményére akart figyelmeztetni, hogy ámbár szűz volt a leány, mégis föláldozta; akár azért emelte ki: »ut paterni juris adhuc fuisse significaretur; sive ut ratio red- deretur, cur inducias ad plangendam virginitatem suam a patre postulasset; sive ob mysterium, quia ipsa ecclesiae, quemadmodum Jeplite Christi, figuram gerebat,«2 minden esetre oly fontosnak kellett lennie, hogy jóllehet a fogada- lom lényegéhez nem tartozott, mindazáltal hallgatással mellőzni nem lehetett. ■ I. m. 3. Th. c. 9. 8. 879. ־ Nat. Alex. Hist. Eccl. T. 2. Diss. XIX. De voto Jephte. pag. 647.

Next

/
Oldalképek
Tartalom