Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Stuckner János: Az erkölcsi rendszerek, különös tekintettel a probabilismusra
AZ ERKÖLCSI RENDSZEREK. 141 tanak; s ekkor ama felfogás fenn nem tartható. Mert akkor annak végső következése a korlátlan subjectivismus s az, hogy végeredményben a lelkiismeret vezetése a puszta önkénynek lesz kiszolgáltatva, tehát vagy módnelküli eny- heseg, vagy túlhajtott szigor uralná a lelkiismereti fórumot.3■ Eszerint igen is. ki lehet, sót lei kell emelkednünk az elméleti kétely állapotából s szert tennünk ama gyakorlati bizonyosságra, mely cselekedetünk erkölcsi jellegéhez okvetetlenül szükséges. Ennélfogva kétes lelkiismereti eseteknek rendszeres tárgyalása, hogy végre is a kötelesség és nem kötelesség, a tör- vény és sMbadság között levő viszonyt illetőleg biztos megálló,- podásra jussunk, teljesen jogosult. A különböző erkölcsi rendszereknek pedig ez a céljuk. T. i. erre a kérdésre felelni: Szabad-e kétes esetekben egy jól megokolt véleményre, mely a szóban levő cselekedet megengedhetősége mellett szól. támaszkodnunk, úgy, hogy annak alapján elegendően biztos lelkiismerettel cseleked־ hetünk. Ha minden igyekezetem ellenére nem tudtam bizonyosságra szert tenni, vájjon valamely törvény tiltja-e cselekedetemet? vájjon csináltam-e adósságot? vájjon bűnt követtem-e el ? vájjon érvényesen tettem le egy fogadalmat ? Ha mellette és ellene okok szólnak s én egyik részen sem látom a bizonyosságot, mi a teendőm? He cselekedjem? Yan-e adósságom? Van-e bűnöm? Köt-e a fogadalmam?2 Figyelemre méltó, mit dr. Ludwigs mond a különböző erkölcsi rendszerek céljáról s álláspontjáról.8 Az egész dolog- ban nem arról van szó, hogy valamely elv vagy axioma alakjában a talisman egy nemét feltaláljuk, mely általános eszközül szolgáljon elméleti kétségek megoldására és a sok vitás kérdésnek, mely a tudomány mezején felmerül, minek pedig minden gyakorlati tudomány terén könnyen érthető י Der Katholik, 1874. ja.11. fűz. 52. 1. a Lásd Mannhart Fr. S. I. művét: »De ingenua indole proba- bilismi,« Augustae-Vindelicorum 1759. 110. s a köv. lap, hol két pél- dával megvilágítja a kérdést és sok becsest nyújt a probabilismus eszméjének megértéséhez. * Zeitschrift für Katii. Theologie, 1878. 4. 1.